Szilvalekvár

A kertünkben van négy szilvafa. Mind más fajta, de mind most érik.

Napokig tanácstalankodtam azon, hogy főzzek-e lekvárt, vagy hagyjam, hogy a párom pálinkát készíttessen belőle. :-)

Az interneten olvasottak kedvet csináltak a befőzéshez, így tegnap este szüreteltünk, ma reggel pedig nekiláttam a lekvárkészítésnek. Sok receptet megnéztem, különlegesebbnél különlegesebb ízesítésekkel, sütőben-, vagy fazékban készülteket. Mivel a döntés nehéz volt, arra gondoltam, hogy van annyi szilvám, hogy több készítési módot is kipróbáljak.

A mai lekvár "sütés" azonban olyan egyszerű volt, hogy lehet, hogy a többit is így készítem el.

Nem puffogott a fazékból a forró gyümölcs, nem égett le az alja, és alig kellett ránézni, megkeverni. Bár az internetes lekvárkészítők szerint a sütőben készíthető, több órás lekvárnak csak szeptemberben van szezonja, remélem ezt a mi szilvánk nem tudja, és nem bánja, hogy így készült.

Kimagozva volt 2,5 kg gyümölcs, ezt megszórtam 25 dkg kristálycukorral, és egy zacskó bourbon vaníliás cukorral. Összekevertem, és egy előzőleg ecettel kiöblített teflonos tepsibe tettem. Nem szabad spórolni a tepsi méretével, nehogy a szaporodó gyümölcslé kifusson belőle.

Forrásig 200 fokon, majd 175 fokon sütöttem készre, nagyjából 2,5 óra alatt.

A sütőből kivéve szórtam bele egy késhegyni nátrium-benzoátot, és üvegekbe (2 db 7 decis) töltöttem.

Máskor - ha még híg a lekvár - celofánnal fedem, és később teszek rá fedőt, így még üvegben is sűrűsödik, de most annyira jó krémesre sikerült, hogy rögtön fémkupakot kaptak. Holnapig pihennek "ágyban, párnák közt".

A recept szerint a sütés vége felé kell belekeverni egy kevés fahéjat és rumot is, de én jobb szeretem igazi gyümölcsízként eltenni, hogy később bármilyen édességbe tehessem, és ha kell majd akkor tovább ízesítem.