2011. december 30., péntek

A varrógép új ruhája


Ezzel a bejegyzéssel egy kicsit elkéstem, ha ezt, mint karácsonyi ajándék ötletet szeretném kínálni. De meg kell értenetek, nem rakhattam fel korábban, lelepleztem volna egy meglepetést. Viszont egy varrógép-huzat nem csak karácsonyi ajándékként remek dolog, hanem...  (folytatás).



Egyúttal minden kedves Olvasónak, barátnak, ismerősnek szeretnék egy jobb új esztendőt kívánni, sok szerencsét, jó egészséget!

2011. december 23., péntek

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!


Ezzel a Burda bejegyzéssel szeretnék minden kedves olvasónak békés ünnepet kívánni!
A karácsonyfa állításhoz sok türelmet, a konyhában készülődő háziasszonyoknak pedig kitartást kívánok; ne feledjétek, az ünnep nem a felsorakoztatott sütemények és jó falatok mennyiségén fog múlni!


2011. december 16., péntek

Lolita blúz


Nemrégiben készült el - a spencer kabáthoz illő - blúzom. Nagyon kellemes viselet, könnyű, légies, "lolitás".
A teljes cikk a Burda oldalán olvasható.
 




2011. december 15., csütörtök

Karamellás csók és más édes ajándékok


Annak ellenére, hogy két nappal - és két sütivel - ezelőtt még az írtam, hogy vívódom a karácsonyi édességek miatt, elég jól belelendültem a sütésbe.
Ez azonban az utolsó, karácsonyra szánt édesség, melynek a receptjét már láthattátok korábban. Annyiban változtattam az arányokon, hogy a karamellpötty a tetején fele annyi vajkaramellából és kicsit több tejszínből áll. Így krémesen puha karamellt kaptam.

Folyamatosan készül mostanában a cukrozott narancshéj is, ahogy esszük a narancsot, már forralom is át a héját. A recept nem a sajátom, Stahl Judit javaslata szerint készítem évek óta, biztos sokan ismeritek. 3-5 narancs héját felcsíkozom, a bundás fehér részét kivágom (sokszor kézzel is le lehet húzni), és annyi vízben, amennyi ellepi, felforralom. A forró vizet leöntöm és még háromszor ugyanezt megcsinálom. Nem macerás, gyorsan megy, ennyi narancshéjnak elég egy kislábos, kevés vízzel gyorsan felforr. A negyedik forralás után a héjakat félreteszem és a kislábosban 0,5 kg cukrot 0,5 liter vízzel elegyítek. Amint elolvad benne a cukor, belerakom a narancshéjakat (ha nem lepné el teljesen, egy kis vizet utána öntök) és 45-55 percig főzöm, lassú lobogás mellett. Azokat a héjakat, amik rotyogás közben üvegessé válnak, kikanalazom és kristálycukorba hempergetem. Általában közben mással foglalkozom, pl. vacsorát készítek a konyhában, így folyamatosan mellette vagyok, néha ránézek, de nem igényel különösebb odafigyelést. Nagyjából egy-másfél napig száradnak rácsos tálcán, aztán mehet dobozba, vagy celofánban a hűtőbe. Ajándékkísérőnek is javaslom!

A másik hasonló ajándékötletem a birsalmasajt. Ősszel készítettük, dióval gazdagon.

De a karácsonyi mézes (ha keményre sikeredett, akkor is) is lehet ajándékkísérő, hogy egy teli doboz sütiről ne is beszéljünk.

Aki nem készít ilyesmit, nagyon örül az illatos, nyarat idéző, házi sárgabarack dzsemnek, vagy ha már összeragadt a szánk a sok édességtől, akár a nemrégiben töltött, jó füstös, házi kolbásznak is sikere lehet, zsírpapírba csomagolva, szalaggal átkötve.

2011. december 14., szerda

A puha karácsonyi mézes titka


Hetek óta jelennek meg a különböző gasztroblogokon azok a „tutira bevált” mézes sütemény receptek, amelyek minden család sajátja. Ennél többször már csak azokkal a süteményreceptekkel találkozom, amikről azt írják, hogy ez az igazi, „azonnalpuha” mézes, nem kell várni heteket ahhoz, hogy megehessük. (Tényleg érdemes beírni a böngészőbe ezeket a vezényszavakat: puha mézeskalács, és lám, ezrével hozza a garantált csodarecepteket.)

Nekünk is van egy ilyen, jól bevált receptünk, amiről azt érdemes tudni, hogy a Nagymamám mindig ezt használja, hajszálvékonyra nyújtja és valóban olyan puha, hogy amikor kiemelem a tálból, a kezemben tartva nemes egyszerűséggel lekonyul. Na, AZ PUHA.

Hiába próbáltuk anyukámmal együtt is, külön-külön is elkészíteni az elmúlt években, a miénk bizony kopogós kemény. Ha december első napjaiban elkészítem, akkor nagyjából Vízkeresztre lesz ehető állagú. Magyaráztuk azzal, hogy a panellakások száraz, távfűtött levegője a lehető legrosszabb ehhez a sütihez, kipróbáltunk mindenféle agyafúrt trükköt, mint a fémdoboz, alma a dobozban, stb… de nem adta meg magát.

Összehasonlítottam a közreadott recepteket, de a hozzávalók szinte mindenhol ugyanazok, az arányok pedig alig-alig térnek el egymástól. Nem lehet ez az ok. A süti vastagsága segíthet, de mi a nagyon vékony sütit szeretjük.

Arra jutottam, miután az idén megpróbálkoztam egy új, „azonnalpuha” mézes recepttel és nekem azonnal kőkemény lett, hogy a „hiba az én készülékemben” van. Vettem hát ismét a szokásos, Nagyi féle receptet és a villanysütőt beállítottam 190 fokra. Légkeverni sosem szoktam, az nálam mindent kiszárít. Persze, elmondta a Nagymamám, hogy vigyázzunk, mert gyorsan kész, de egy gyakorlott (vagy épp gyakorlatlan) háziasszony első ránézésre megállapítja, hogy ez bizony még nyers. Most is megállapítottam, de azért 5 perc elteltével könyörtelenül kivettem a sütőből, a szódabikarbónától épphogy felpuffadt és a melegtől kivilágosodott kalácsokat. Amint kihűlt, óvatosan ki lehetett emelni a sütőlapról.

Jelentem, a rejtély megoldva! A süti puha és mégsem vastag.

Írókázni még mindig nem tudok, így csak pöttyözéssel dekoráltam őket. A korábbi, száraz kekszeket meg beraktam a virágok fóliasátrába, hátha ott a megszívja magát a párával.
(Pár nappal később: igen, a kemény mézesek, a fóliasátorban, a virágok adta párában két nap alatt gyönyörűen megpuhultak!)

2011. december 13., kedd

Narancsos mézes puszedli

Az idén vívódom a karácsonyi süteményeket illetően, hódoljak be a hagyományoknak, halmozzak fel töméntelen mennyiségű édességet, vagy tartsak ki a diéta mellett, és ha sütök is, süssek egészségesebb süteményeket? Az internetes portálok, házias gasztroblogok és a családi hagyományok egyaránt az előbbit éltetik, viszont én inkább az utóbbi felé húznék.

Az első verzió mellett szól, hogy ha vendégek jönnek hozzánk, nem szeretném rájuk erőltetni az „újkeletű” ízeket, mert valljuk be, a nem finomlisztből készült és répacukrot mellőző sütemények még újdonságnak számítanak a hazai karácsonyi ízvilág palettáján.

A hetek óta tartó vacillálás után, vasárnap végül nekiláttam a fotón is látható, narancsos-mandulás-vodkás töltelékes, kakaós-mézes puszedliknek. Igaz, ami igaz, döbbenetesen finom. Ma reggel gyorsan bedobozoltam és elrejtettem, mert fogy (a kisütött kb 60 szem sütiből a díszítésig nagyjából 50 darab jutott el).

Ha édes nyalánkságok, akkor szívesen nézelődöm Csokipari sütidobozában, a recept ezúttal tőle van.

Csokiparány Csenge a cukrászat felé vette élete rúdját, nem is tudok versenyezni vele a kivitelezést illetően. Míg az Övé valódi kézműves remek lett (a fotókról nem is beszélve), addig én a gombócok „göngörgetése” közben azon morfondíroztam, hogy vajon ezt Ő, hogy csinálja?

A receptet igyekeztem egy az egyben átvenni, bár az utólagos tapasztalatom az, hogy az általa megadott puszedlitésztához a fele mennyiségű narancsos töltelék is bőven elegendő volt és a zserbó ízűnek neki sem láttam. A kész sütik bevonásához pedig 2 dl tejszínben feloldott 10 dkg étcsokit használtam és az is bőségesen elég lett. A dekoráció nálam a porcukros, tojásfehérjés írókázás, de van még mit gyakorolni.

2011. december 10., szombat

Bridget Jones naplója

Nem tagadom, a könyv, és a belőle készült film rajongója vagyok. Büszke vagyok, hogy - a napló szerint - egy napon ünneplem a főhőssel a születésnapomat.
A napokban – tévékapcsolgatás közben – bukkantam a második részre. Természetesen most is végignéztem.

Általánosságban elmondható, hogy minden film folytatása bukásra van ítélve. A kritikusok ebben az esetben is így vélekedtek, de én akkor is szeretem „Mindjárt megőrülök” részt, bár nem tagadom, az elfogultság jelentős szerepet játszhat.

Egy dolgot nem szeretek a második részben, és azt nagyon nem. Bridget az első filmben egy enyhe túlsúllyal megáldott nő, aki annak ellenére, hogy nem tipikus mai szépségideál, nagyon csinos és szerethető. Kedvelem az esendőségét, a bonyodalmakat körülötte- és a családjában egyaránt. A második részben viszont trampli lett, sőt néha egyenesen degenerált. Hol piperkőc módjára tipeg, közben a kezével két oldalt „legyezgetve”, hol pedig terpeszben próbál talpon maradni; felmerül bennem a gyanú, hogy épelméjű-e. Olyan, mintha a rendező annyira ki akarta volna ezt a szeleburdiságot hangsúlyozni, hogy közben átléptünk egy határt. Ti nem így látjátok?

Ha már ezen a blogon vagyunk, érdemes lenne szót ejteni a főszereplő jelmezeiről:
Biztos mindenki hallott már az egyik főszereplőről, a giga bugyiról. Gyakorlatilag jelképpé vált. A bridgetjones bugyi az, „ami sikerre vihet egy fontos randit”.

Olyan, mintha direkt választottak volna, hozzá nem illő ruhadarabokat, nehogy ne vegyük észre a kivillanó husikákat. Oké, ezt a trükköt még értem. De a második részben?
Azért ez egy kicsit túlzás, nem? Mindenáron azt akarja elérni a rendező, hogy gúnyosan kinevessük kedvencünket? Ezen egy kicsit meg is sértődöm.

Fentiek ellenére, azoknak, akik még nem látták a filmet, feltétlen ajánlom! A hozzám hasonló rajongóknak meg üzenem, hogy dolgoznak a harmadik részen (nem bánom én, akkor is várom, ha mindenki azt jósolja, hogy az eddigi leggyengébb lesz).

2011. december 9., péntek

2011. december 4., vasárnap

Kicsit több lett, maradhat?

Mit gondoltok arról az elterjedő szokásról, hogy miután pontosan kiszámolom, mennyi anyagra van szükségem egy bizonyos ruhadarab megvarrásához, az üzletben kiderül, hogy a kért mennyiség helyett a szövet-tekercsen épp csak egy kicsivel több van, amit nem vág le, hiszen „mit kezdjen a maradék 20 centivel?”, hanem ráhagyja az általam kértre, és elkéri az árát.

Ha egy olcsóbb anyagról és kisebb mennyiségről van szó, lenyelem, de ha veszek 3 méter drága szövetet (tehát nem egy nyúlfarknyi mennyiséget), akkor miért kell kifizetnem azt a 20 centit is? Miután ezen dohogtam az üzletben, felkínáltak 5 (!) % kedvezményt a 20 centis darabra. Óriási üzlet, mi? Kinek?

Tudom, hogy mint mindenki, a méteráru boltok is nehéz helyzetben vannak, hallom a panaszt tőlük sokszor. Emiatt – ha nem muszáj – nem nyeli le a 20 centivel járó veszteségét. Eladni nem tudja, kidobni a kukába nem akarja. Viszont a nehéz helyzet és a vásárlók ritkulása miatt egyre kisebb mennyiségeket vásárolnak egyes szövetekből, ezért egyre gyakrabban futok bele ebbe az „ezt már sajnos nem vághatom le” szövegbe. Vannak helyek, ahol ezt ingyen, de legalábbis fél áron számolják fel, máshol meg szemrebbenés nélkül nyújtják be a számlát a vevőnek.

Tehát, miután kiszabtam, megvarrtam, örülök neki, laza mozdulattal kivághatom a szemetesbe a megvásárolt terméket, a 20 centis maradékot. Őrizgessem? Hátha egyszer szükségem lesz 20 centiméternyi vastag szövetre? Amikor a piacon kérünk 1 kiló almát és a 3 darab kevesebb, a 4. almával meg túllépjük a kért mennyiséget, akkor jogos a címben szereplő kérdés, eldönthetem, hogy 3 vagy 4 almát kérek. De ha veszek 4 almát, azt meg is eszem.

Az, hogy az én anyagi helyzetem is lehet nehéz, kit érdekel? Az, hogy egy ilyen tapasztalat csak még inkább elrettenti a vevőket és többet a színét se látják, úgy látszik, az sem érdekli őket. És máris körbeértünk, eljutottunk oda, hogy vajon miért is nehéz a méteráru boltok helyzete.

Az is érdekes volt, hogy mivel az eladó hölgy kismama, engem kért meg, hogy a létrán felmásszak és vegyem le magamnak a nehéz tekercset. Nem gond ez, szívesen segítek bárkinek az utcán is, de azért hazafelé bandukolva elméláztam, hogy egy méteráru boltban, ahol bizony nehéz, fizikai munka is akad, ott miért nem gondoskodnak arról, hogy ne a vevők szaladgáljanak le-fel a létrákon. A szemem láttára küldtek fel a létrára egy másik vevőt is, egy lényegesen kisebb anyagtekercsért. Mi történik, ha valakit baleset ér? Vagy ha a vásárló történetesen egy idős ember? Megkérnek egy másik vevőt? Persze, most mondhatjátok, hogy a kismama is ember, épp annyi joga van a munkájához, mint másnak - öregnek, fiatalnak -, igazatok is van, de azért mégis fura elképzelni ezt a boltot, nem? És akkor még azt a nagyvonalúságot sem vállalják be, hogy a maradék 20 centi ingyen van.

2011. december 2., péntek

Koktélruha azúrban

Biztos láttátok már a tengert onnan, ahol nem lehet fürödni, a magasból, a sziklákról. Látni lehet a mélységét, a sekélyebb részeket, a sziklákat és a homokpadot az alján… mind-mind más árnyalatot ad a víznek. Kék vagy inkább zöld?



A teljes leírást a http://www.burda.hu/ weblapon vagy ezen a linken találjátok.




Egyelőre ide is teszek fel fotókat - kérésetekre, mert talán még mindig jobban nagyítható itt. Szomorúan tapasztalom azonban, hogy már a blogger is korlátozza a fotók méretét ezzel az újfajta képnézegetővel (és ma egyébként sem akarja azt csinálni, amit én szeretnék).






Nagyon köszönöm Kathynek a melltartó pántok elrejtésére vonatkozó segítségét. Ki máshoz fordulhattam volna ezügyben, mint hozzá, nem igaz?
Ide teszem a ruha vállpántjának belső oldaláról készült fotót köszönetképpen neki (így gondoltad Kathy?) és talán másoknak is segíthetek ezzel az ötlettel.