Igyekszem kerülni, hogy kritikával illessek más
ruhakészítőket, hiszen ízlések és pofonok különbözőek, egyikünknek ez tetszik,
másnak az az esete.
Most sem szeretnék senkit megbántani, lehúzni, de tegnap
láttam a tévében egy magyar tervezőt, akinek a ruhái most Amerikába is
eljuthatnak, méltóképpen prezentálva országunkat és annak tehetségeit. A ruhák
szépek, ízlésesek, és a most óriási divatnak örvendő (talán túlságosan is) magyar
népművészeti motívumokkal dekoráltak. A
riport közben két modell sétált fel és alá, sőt a szimpatikus tervezőnő is
saját modelljében jelent meg.
Egyetlen hibán akadt meg a szemem; az alja felhajtásokon. És
ez már nem ízlés kérdése. Bárki, aki valaha tanult varrni vagy tervezni, és a
ruhái a tévében, ne adj isten’ egy távoli országban kerülnek bemutatásra, annak
nem lehet varrógéppel hurkásra, ráncosra felvarrt szoknya alja! Ne már! Ez szerintem a "gagyi-butik" kategória. (és nem én vágtam ki piszkálódó szemmel a fenti fotót, hanem a kamera közelített ennyire rá)
Ja, és közben azt hallhattuk, hogy az amerikai pályázatnak
nagyon szigorú szakmai- és minőségi követelményei voltak. Hát, ha így átment…
nem tudom. Mondhatnánk, hogy Amerika messze van, biztos nem értenek hozzá, de
ismerek amatőr varrós bloggereket az amerikai kontinensről, és olyan aprólékos
munkával varrnak maguknak ruhákat, hogy csak tanulhatunk tőlük.
Akadnak kivételek, pl. a konfekciógyártás, a lenge, bő
szoknyák, stb… de a tervezői bemutató darabo(ka)t kézzel kell felöltögetni, és
ebben szerintem nincs pardon. Segítségül
hívhatunk olyan varrógépeket, amelyek képesek a kézi rejtett öltést imitálni és
azt felgyorsítani (és ez nem extra követelmény manapság a varrógép piacon), ha
nincs kedvünk kézzel öltögetni.
Ma épp egy új ruhám alját varrtam fel kézzel és néztem az órámat közben: a bejelölés, feltűzés, fércelés és végigöltögetés kb 20-30 percet vett igénybe.
Fogjunk össze, kedves bloggertársak és kollégák! Ne hagyjuk, hogy ennyire felhíguljon a szakma!