Grissini

Az Olasz Kulinária című könyvben olvastam, hogy az 1860-as évek elején II. Viktor Emanuel a nizzai grófsággal együtt Savoyát is átadta Franciaországnak, amiért csrébe III. Napóleon hozzásegítette, hogy az egyesített Olaszország első királya (1861-1878) legyen. Az egyesülési folyamat közepette a király nagyon aggódott kisebbik fiáért, mert a herceg kifejezetten rossz étvágyú volt, válogatott, a kenyeret szinte egyáltalán nem ette. A családorvos azt gyanította, hogy a kis herceg ellenkezése mögött valamilyen emésztési zavar húzódhat meg, és megkérte az udvari péket, hogy készítsen könnyű, de nem puha belű kenyeret. A pék kitalált egy hosszú, vékony, könnyen törhető, nem pirosra (!) sütött fajtát. Azt nem lehet tudni, hogy a herceg megszerette-e a kenyeret, de az újfajta pékárunak rengeteg utánzója akadt a torinói sütödék között. Azon versengtek, hogy ki tudja a leghosszabb és legvékonyabb kenyeret elővarázsolni a kemencéjéből.

Hiába ontják azóta a kenyérgyárak a jellegtelen ízű, nagyipari ropogtatnivalókat, szerencsére még ma is léteznek Torinó környékén hagyományos módszerekkel dolgozó pékek, akiknél ma is lehet igazi grissinit venni.

Ma megint begyújtottuk a kemencénket, pizzát sütöttünk benne.

A kemence felfűtésének hosszadalmas idejére, rágcsálnivalónak grissinit készítettem.

Géppel dagasztattam meg a tésztát, közben folyamatosan ellenőrizve a tészta állagát. Rugalmas, kemény tésztát szerettem volna.

2 dl vizet öntöttem a gépbe, 1 púpozott teáskanál sót, 1 mokkáskanál cukrot, 1 evőkanál olívaolajat, 2 dkg friss élesztőt és annyi lisztet, amennyit felvett. Nagyjából 40 dkg lehetett.

Amíg a gép dolgozott előkészítettem a paradicsomszószt hozzá. A kisebbik méretű paradicsompüré konzervet (megfelelően sűrű erre a célra) összekevertem sóval, borssal, reszelt parmezánnal, oreganóval, kakukkfűvel, és egy kevés vízzel.

A megkelt tésztát két részbe vágtam, és nagyon vékonyra kinyújtottam. A grissini ropogósságát az adja, ha a tésztából minden levegőt kinyomunk, tehát nem kíméltem.

Egyenletesen megkentem a paradicsompürével, derelyevágóval hosszú csíkokra vágtam, és megtekerve őket sorba rendeztem egy tepsiben (összesen 3 nagy sütőlemez lett tele ezzel a mennyiséggel). 220 fokos sütőben 10-15 perc alatt ropogósra sütöttem.