2009. november 5., csütörtök

Elisen-lebkuchen


Kitört a karácsonyi hangulat nálam. Ajándékötleteken morfondírozok, közben mindenhonnan fűszeres illatú sütemények receptjei kerülnek elém, ezért úgy döntöttem, hogy előzetesen kipróbálom őket. Minimális mennyiséggel, ünnepek előtti próbasütéseket tartok. Nehogy a karácsonyfa alatt derüljön ki, hogy nem is jó, nem igaz? ;-)

Egyik nap a boltban láttam valamit a sütéskellékeknél, de fogalmam sem volt róla, mi az. Hazaérve Moha épp bemutatta, mire való, mit lehet belőle sütni. Hát persze, egy újabb karácsonyi aprósütit! Csokoládéval bevont mogyorós puszedlit. Másnap már vissza is szaladtam érte, és most kipróbáltam.

Említettem, hogy próbaadagot készítettem csak, ennek a mértékeit írom le.
27 falatnyi méretű korong lett belőle:
5 dkg mandula
5 dkg darált mogyoró
2,5 dkg reszelt marcipánmassza
1 tojás
7,5 dkg porcukor
5 dkg kandírozott citromhéj
5 dkg kandírozott narancshéj
2,5 dkg mazsola
fél narancs héja
csapott teáskanál mézessütemény fűszer
A kandírozott gyümölcshéjakat, mazsolát a mandulával aprítógépben megforgattam, néhány kör után a reszelt marcipánt is beledobtam, és még azzal is forgattam egy kicsit.
A tojást habosra kevertem a porcukorral, fűszerkeverékkel, reszelt narancshéjjal. Fakanállal hozzákevertem a darált mogyorót és az aprítógépből a színes egyveleget. Éjszakára beraktam a hűtőbe.
Ma reggelre ez a kenhető massza gyurmázhatóra szilárdult és egy teáskanállal könnyen rápúpoztam a tepsibe tett ostyalapokra. Vizes ujjakkal ellapogattam a kupacokat. Előmelegített, 150 fokos sütőben 20 percig sütöttem.
Moha több mázlehetőséget is ajánl, mint pl. a puncsos, citromos, tej- és étcsokis, ki is fogom ezeket próbálni, de mivel ez most csak próba, az összeset vízgőzön felolvasztott csokibevonóba mártogattam bele.

Nincsenek megjegyzések: