2011. december 10., szombat

Bridget Jones naplója

Nem tagadom, a könyv, és a belőle készült film rajongója vagyok. Büszke vagyok, hogy - a napló szerint - egy napon ünneplem a főhőssel a születésnapomat.
A napokban – tévékapcsolgatás közben – bukkantam a második részre. Természetesen most is végignéztem.

Általánosságban elmondható, hogy minden film folytatása bukásra van ítélve. A kritikusok ebben az esetben is így vélekedtek, de én akkor is szeretem „Mindjárt megőrülök” részt, bár nem tagadom, az elfogultság jelentős szerepet játszhat.

Egy dolgot nem szeretek a második részben, és azt nagyon nem. Bridget az első filmben egy enyhe túlsúllyal megáldott nő, aki annak ellenére, hogy nem tipikus mai szépségideál, nagyon csinos és szerethető. Kedvelem az esendőségét, a bonyodalmakat körülötte- és a családjában egyaránt. A második részben viszont trampli lett, sőt néha egyenesen degenerált. Hol piperkőc módjára tipeg, közben a kezével két oldalt „legyezgetve”, hol pedig terpeszben próbál talpon maradni; felmerül bennem a gyanú, hogy épelméjű-e. Olyan, mintha a rendező annyira ki akarta volna ezt a szeleburdiságot hangsúlyozni, hogy közben átléptünk egy határt. Ti nem így látjátok?

Ha már ezen a blogon vagyunk, érdemes lenne szót ejteni a főszereplő jelmezeiről:
Biztos mindenki hallott már az egyik főszereplőről, a giga bugyiról. Gyakorlatilag jelképpé vált. A bridgetjones bugyi az, „ami sikerre vihet egy fontos randit”.

Olyan, mintha direkt választottak volna, hozzá nem illő ruhadarabokat, nehogy ne vegyük észre a kivillanó husikákat. Oké, ezt a trükköt még értem. De a második részben?
Azért ez egy kicsit túlzás, nem? Mindenáron azt akarja elérni a rendező, hogy gúnyosan kinevessük kedvencünket? Ezen egy kicsit meg is sértődöm.

Fentiek ellenére, azoknak, akik még nem látták a filmet, feltétlen ajánlom! A hozzám hasonló rajongóknak meg üzenem, hogy dolgoznak a harmadik részen (nem bánom én, akkor is várom, ha mindenki azt jósolja, hogy az eddigi leggyengébb lesz).

5 megjegyzés:

Erika írta...

Bevallom őszintén, mikor először vetítették ezt a filmet, a beharangozás alapján egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet. Azt hittem, hogy ez egy rózsaszín világban élő Barbie-s lányoknak való. De komolyan. :)) Pedig az egyik kedvencem színészem is benne van. (Hugh Grant)
Mindaddig ezt hittem erről filmről, még az egyik ismerősöm csak azért sietett haza, mert kezdődik ez a film valamelyik csatornán. Egy kicsit furcsáltam hogy hogy tud ilyen filmet megnézni. Akkor az ő kedvéért én is megnéztem. És kellemes csalódás volt. Tényleg nagyon jó film, és nagyon tetszik. A kis bugyuta szerep jó áll neki. És még így is két férfi szerelmes Bridget-be.
A giga-bugyi meg szerintem egy kicsit túlzás. A bugyi mérete és Bridget Jones mérete között van különbség.
Igaz, hogy a magánéletben is egy kicsit elhízott, de még így sem kell neki egy ekkora méretű bugyit hordani.

Nóra írta...

:-)))) Erika, lám, Te is védelmedbe veszed Bridgetet, nehogy már ekkora bugyija legyen!?
A második részt is láttad?

Erika írta...

Bizony, hogy láttam. És nem is egyszer!! :))

Johanna írta...

Nekem az első rész nagy kedvencem! Imádom azt a filmet és mindig megnevettet. :)
És ami a legszebb(?) sok dologban hasonlítok a főhősnőre :D

Amikor kiadták már akkor hallottam, hogy nagyon rossz lett, nehezen akartam elhinni az első rész után, de bíztam abban, aki a kritikát mondta, így nem is néztem bele.

Valamelyik nap a héten leadták és én csak a végét láttam (kb. utolsó harminc perc).
Valami borzasztó volt!!!!
Pedig imádom az első részt és imádom a karaktereket, de úgy érzem, hogy a második részben minden poén erőltetett utánzása az elsőnek (giga bugyi...)
Hát igen, ugye szegény főhősnőt eléggé felhízlalták,amire szerintem nem lett volna szükség... és az a tengerpartos kép, amit be is tettél képnek... hát nem tudom ki volt az öltöztetőnő, de ez valami katasztrófa.
Szóval nem is fogom megnézni a második filmet egészben, mert a fele is már hatalmas csalódás volt.

Maradok az első örökös rajongója!!!

Bea írta...

A könyveket olvastam először, nagyon tetszett, aztán az első rész is nagyon tetszett, de a második...szegény Bridget olyan volt, mint akit felpuffasztottak. Szerintem is túlzásba estek az esetlenségének, duciságának a hangsúlyozásával. Na és persze az ízléstelen ruhák...
A bugyi mérete pedig talán kétszer akkora, mint kellene:)
De örülök, hogy eszembe juttattad, ha előbb nem is, de az ünnepek alatt megnézem azt hiszem:))