2010. szeptember 9., csütörtök

Gyapjú kabát

Régen sok ruhát készítettem a nővéremnek, de aztán más munkaterületre tévedve már ritkán jutott rá időm. Pedig szerette ezeket a ruhákat és gyakran rá is kérdezett, hogy mikor varrok már neki?
Aztán egyszer megkérdeztem, hogy miért nem tanul meg ő is varrni? Először meglepődött, de minél többet gondolkodott rajta, annál jobb ötletnek tűnt. Fél év múlva egy két hétvégés (négy napos) tanfolyamon ült. Arra mindenképpen alkalmas volt, hogy megismerkedjen a varrógéppel. A tanfolyamot követően közösen is rászántunk néhány hétvégét a fejlődésére és hamarosan már önállóan varrt magának szoknyákat, blúzokat, nadrágokat. A télikabát és a zakó az, aminek még egyedül nem szívesen kezd neki, ezért a múlt hétvégét újra együtt töltöttük. Így lehet, hogy a lenti fotón két – teljesen egyforma – kabátot láthattok. Együtt szabtuk, varrtuk lépésről-lépésre. Ezek a hétvégék egyrészt nagyon fárasztóak, hiszen igyekszünk a ruhadarab végére érni, éjszakába nyúlóan öltögetünk, másrészt kikapcsol, kisimít a közös munka.


Ez tehát a legújabb kabátkám, kord térdnadrággal hétvégékre,
üzleti stílusban,
vagy alkalmakra ( a tarka szoknya is jön hamarosan).
Hogy valóban a tanulásé legyen a főszerep, valódi zsebeket készítettünk, zsebpánttal, zsebfedővel, stircelt (kétszegélyes) gomblyukakkal. A hátán és ujján valódi hasíték van, ezzel sem spóroltunk.

10 megjegyzés:

Kathy írta...

Nagyon csinosak lesztek Ti ugy kettesben! Irto jo az anyag is es a fazon is. De hogy meg az ujja aljaba is raktatok gomblyukat, az tenyleg csucs! :)) Gratulalok, szep munkat vegeztetek!

zazálea írta...

Hűhahűha!

Erika írta...

Húha! Ez igen. Nagyon jól néz a szabása és az anyag is!!!Tetszik. Én is szeretem a hagyományos fazonokat!

Nóra írta...

:-) Köszönöm szépen!

patonaifabian írta...

Nagyon jó, de nekem a kord gatya tetszik, már amennyit látok. A többit elképzelem:)

Muffin...♥ írta...

Klasszikus nélkülözhetetlen örök darab.
... és itt van az ősz itt van újra..

Szép hétvégét!

Muffin...♥ írta...

Klasszikus nélkülözhetetlen örök darab.
... és itt van az ősz itt van újra..

Szép hétvégét!

Marcsi írta...

Nagyon szép elegáns! Az aprólékosan kidolgozott részletek is nagyon tetszenek.

Bea írta...

Nagyon szép, aprólékos munka! Nem utolsó sorban biztosan klassz lehetett ez a varrós hétvége!:)))

krisz írta...

Nagyon tetszik!Az anyag is a fazon is olyan örök klasszikus,mindennel jól variálható.Hm,de jó nektek!