2010. január 11., hétfő

Szezon végi kiárusítás


Máris megkezdődött a kiárusítások időszaka. Ez a méteráruk tekintetében különösen fontos, hiszen a következő évszak ruháinak elkészítését időben el kell kezdeni.
Ugyanakkor szeretek ilyenkor még a téli anyagokból is mazsolázni, jövőre is megvarrható, amit most jutányos áron beszerzünk. Ráérünk akár ősszel is nekilátni, az akkori trend szerint készíthetjük el, és nem áll fent a veszélye, hogy a most megvarrt ruhadarabot addig "kinőjük". :-)
Ebből a kockás, steppelt anyagból annyit vettem, hogy varrhassak belőle egy férfi mellényt és magamnak is egy dzsekit. A mellényre teszek két külső zsebet, és belülre is szeretnék egy kisebbet, telefonnak, papíroknak. A Burda fotón egyszegélyes, bevágott zseb van, én inkább kenguru zsebre gondoltam. Vagy az erősít pocakban?
Szürke bélést vettem hozzá, és színben illő mikrokorddal képzelem el a szegélyezését. A fotón kötött passzéból van a nyaka, nem tudom, hogy kapható-e nálunk ilyesmi, és találnék-e megfelelő színben?
És hogy milyen dzsekit varrjak magamnak, ebből az anyagból? Annyit tudok, hogy a karcsúsított előnyösebb lenne, talán kapucnisat, de még azon is hezitálok, hogy a kockás a színe vagy a bélése legyen. Láttam elég jó farmer anyagot, nem tudom, milyen lenne, ha az lenne kívül, és igyekeznék úgy varrni, hogy a kockás bélés itt-ott kilógjon.

Nincsenek megjegyzések: