2012. október 3., szerda

Mindent fehérre!



Otthonunk felfrissítéséhez egészen kevés is elegendő ahhoz, hogy újjávarázsoljuk. Nálam most fehérségi mánia dívik, így amit lehet, kivilágosítunk. Nagyjából évente kétszer (a ruhásszekrény évszakváltásakor, tehát épp most)  eluralkodik rajtam a selejtezhetnék is, ilyenkor könyörtelenül kidobok mindent, amit nem használunk. Mindig azzal érvelek, hogy pici lakásról lévén szó, nem engedhetjük meg magunknak, hogy régi, nem használt dolgokat is őrizgessünk.

A régi, piros búrás, retró lámpa is majdnem áldozatul esett a selejtezős, fehérítős projektnek, de végül megúszta. Hiszen  használjuk, az íróasztalt világítja meg néha-néha, helyette újat kéne vásárolni, és biztos nem találok olyat, ami fehér és nem kerül egy vagyonba, ahhoz képest, amennyit használjuk. De ez túl piros...  meg beporosodott, megsárgult drótok lógnak ki belőle, mit kezdjek vele?
Bevillant a DIY (do it yourself=csináld magad) őrület a neten, valamit csinálnom kell vele saját kezűleg: Átfehérítem! Vettünk egy flakon fehér, hőálló szórófestéket a fém búrára és kétszeri-, háromszori fújásra az utolsó piros rész is eltűnt. A vázat - szétszedve - alaposan lemostam, és az egyik barkácsáruházban készen kapható szett segítségével (dróttal, a kapcsolóval és villásdugóval (?) ) a villanyos részt is felújítottuk.
Maradhat. :-)

3 megjegyzés:

Hegemony77 írta...

Nagyon klassz lett! Ügyes és ötletes vagy!

Nóra írta...

Á, semmi extra nincs benne, tudom én. De azért örülök neki. :-)

zazálea írta...

ugyanez van, fehéredünk, világosodunk! majd megírom, már egy ideje vár a poszt a megírásra, talán majd most:)