A nővérem - aki hűséges olvasóm - nehezményezte egyik nap, hogy mostanában többet
foglalkozom a Fűszeres Színek Facebook oldalával, mint ezzel a bloggal. Be kell
lássam, igaza van, és ezúton kérek mindenkitől elnézést, aki ezt észrevette és hiányolt
volna.
Aki még nem csatlakozott a fent említett oldalamhoz (azt várom szeretettel!), de
általában a Facebook rendszeréhez sem, annak írom, hogy oda felteszek olyan
fotókat is, amihez nem sok hozzáfűzni valóm van, egyszerűen csak öröm a
lelkemnek-szememnek. Például egy tál, frissen szedett zöldség a kertből, egy
frissen kipróbált süti vagy esetleg a mostanában hozzánk szegődött Mici cica
(mi sokszor Mici kutyának hívjuk, annyira hűséges követőnk).
Ennek a postnak a kenyér a főszereplője, legyen tehát ez az
első, amire kitérek:
Kenyeret sütni eleinte izgatottság, később rutin, néha rossz
tapasztalat, de idővel úgy rákap az ember a házi kenyér ízére, hogy lehet az
bármilyen díjat nyert bolti vekni, mi már csak fanyalogva esszük.
Hogy miért nem hozom akkor gyakrabban a fotókat és a
recepteket? Már többször leírtam, hogy nem szeretnék gasztroblogger szerepében
tetszelegni, hiszen nem vagyok újító ezen a téren, nem találok fel új
recepteket, nem komponálok új ízeket, hanem igyekszem megtalálni azokat a
leírásokat, amelyek segítségével, csalódás nélkül, pont az elképzeléseink
szerinti eredmények születnek.
Gondolom, azt sem kell a gyakorlott blog olvasóknak
elárulnom, hogy kenyérsütésben Limara az etalon, az ő tanácsai szerint sütött
pékáruban nem lehet csalódni. Leggyakrabban a „jól bevált fehérkenyér” receptje
alapján sütök, bár a liszt arányokat legtöbbször megbontom. Ő 20 deka tönköly +
30 deka fehér lisztet használ hozzá, míg én gyakran keverek bele graham-, rozs-
vagy más teljes kiőrlésű liszteket is. Ezúttal a tönkölybúza nagy részét
grahamra cseréltem.
Azt is tapasztalom, hogy a kenyérsütésre a legjobb egy
szeles napot választani, mert a huzatban hűlő kenyér úgy repedezik fel, hogy
öröm nézni és hallgatni. Sőt, utána kézbe véve a veknit, csak úgy ropog a
kézben a héja és finom puha a belseje. Néha kinézek a lépcsőházba is, hogy a
környék kutyái nem szimatolnak-e az ajtónk körül, olyan illat van körülöttünk.
A többi fotó csak igazolás, hogy hol töltöm mostanában a
szabadidőmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése