2010. november 15., hétfő

Fatörzs torta


Az előző bejegyzésben a diétázó és egészséges életmódot folytató vendégeinknek kedveskedtem desszerttel, most azonban hagyományos receptet ajánlok azoknak, akiknek nem szükséges cukormentesen étkezni.

7 tojásból sütöttem piskótát. Azok kedvéért, akik a piskótakészítésben kevésbé járatosak, röviden leírom: Különválasztjuk a tojások fehérjét, sárgáját. A fehérjét habbá verjük és mikor már majdnem teljesen kemény, lassan hozzáadagolunk 7 csapott evőkanál kristálycukrot és ezzel szép fényesre, keményre keverjük, végül hozzáadjuk egyenként a tojások sárgáját. 1 mokkáskanál szódabikarbónával elkevert 7 púpozott evőkanálnyi réteslisztet adagolunk a tojáshabhoz, kézzel óvatosan beleforgatva. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, elsimítjuk a tésztát és 180 fokos sütőben kb 20 percig sütjük (a sütési idő a tészta vastagságától függ). Ebből a mennyiségből a sütőhöz kapott nagy sütőtepsit tudtam megtölteni.
Régi szabály, hogy ha piskótát sütünk, az első 10 percben nem szabad kinyitni a sütőajtót. Amikor kész (ezt tűpróbával ellenőriztük), kivesszük, pár perc pihenő után lehúzzuk az aljáról a sütőpapírt és konyharuha segítségével feltekerjük. Így hagyjuk kihűlni.

A krém hozzávalói:
20 dkg porcukor
25 dkg margarin
2 evőkanál kakaó
1 púpozott evőkanál finomliszt
2 tojás
3 dl tej
5 dkg étcsokoládé
egy narancs héja reszelve (ez elhagyható)

2 dl tejet felmelegítek egy lábosban, eközben a porcukor felét (10 dkg) a 2 tojással kikeverem. Mikor már fehéredik, belekeverem a kakaót, a lisztet és 1 dl hideg tejet. A közben felmelegített tejbe adagolom a tojásos masszát és folyamatosan kevergetve, sűrűre főzöm (talán 10 perc). A végén a kockákra tördelt csokit is belekeverem, felolvasztom. (Ezen a ponton reszeltem bele egy narancs héját, amitől isteni, ünnepi illata lett.) Félreteszem, hogy kihűljön.
A porcukor másik felét a puha margarinnal habosra keverem és a már kihűlt csokikrémmel összedolgozom.
A krémmel megkenem az óvatosan kitekert piskótatekercset, majd kívül is egyenletesen bekenem vele.
Hűvös helyen várta a vendégeket.

4 megjegyzés:

Monaline írta...

Még nem ebédeltem,nem kellene nekem most ilyeneket néznem:)

Erika írta...

Én is szoktam sütni karácsonyra. Csak én két lapból készítem el. A második lapot elvágom ferdén 1/3: 2/3 arányban és a két oldalához teszem, hogy nagyobb fatörzs legyen. Nagyon szeretjük!!!:))

Marcsi írta...

Nagyon szeretem!

Muffin...♥ írta...

nagyon guszta lett.. szépen feltekerted és a krém is arányosan van benne...