Akik szeretik az internetes főzőoldalakat olvasgatni, azok
nemigen kerülhetik el az oreoval való találkozást. Sokan kóstolták is már, de
még mindig sokan vannak azok is, akik exotikus ínyencségnek vélik a
fekete-fehér kekszet. A hazai boltok még kevéssé vannak vele tele, de ha
átlépjük a határt (bármelyik irányban), elámulunk a sikerén és ha még nem
ettünk ilyet, ne is hagyjuk ki!
Abban biztos vagyok, hogy a magyar pilótakekszet mindenki
ismeri, sőt, legtöbben szeretjük is. Azért említem, mert az oreo küllemében a
magyar klasszikusra hasonlít, azaz két nyomott mintás, feketére kakaózott keksz
korongot fehér krém ragaszt össze. Ízében már nem igazán hasonlít rá,
ropogósabb, talán édesebb is, egyesek szerint egy kis sósság is felfedezhető
benne. Az a gyanúm, hogy legnagyobb előnye inkább a külleme, dekorációs értéke.
Egy amerikai egyetem kutatócsoportja vizsgálta az oreo
„függőség” okát, és bebizonyosodott, hogy a kísérleti patkányok képesek egész
nap az oreo kupac mellett eszegetni, sőt az is, hogy pont ugyanúgy eszik, ahogy
sokunk a pilótát, azaz, külön a tésztát és a krémet. Az is kiderül a cikkből -
mielőtt megijednénk -, hogy nem az oreo okoz függőséget, hanem maga a cukor, de
ezt már régóta tudjuk és vállaljuk (néhanapján) a kockázatot.
Több, mint száz éve, 1912. óta gyártják az USA-ban és szinte
a kezdetektől Amerika első számú favoritja. Számos új ízre bukkanhatunk, de még
mindig az eredeti a kedvenc. Érdekes, hogy mióta a gyártás világ körüli útra indult, egy picit lehet igazítani az eredeti recepten, például vegán
környezetben nem tehéntejből készül a krém, vagy egyes helyeken kókusz zsírral
gyúrják a tésztát.
És honnan derül ki, hogy valami világraszóló sikert arat? Ha
szembejön velünk más területeken is; mint az oreoval töltött csokik, házi sütések
kelléke, oreos jégkrémek, sőt, egyre inkább a divatban is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése