Barbara Michaels - Tépett selyem

Biztos nem én vagyok az egyetlen, akinek lapul néhány strandra való olvasmány a könyvespolcán. Tudjátok, a szokásos tingli-tangli, lángolóan szerelmes, de előre kiszámítható sztori, amit, ha kellő humorral van megírva, megbocsátunk és megőrzünk, hiszen olvasgatva napozni minden nyáron lehet.

Ez a könyv is a szokásos ponyva panelekkel építkezik, elvált nő, szerelmi csalódás, elhízás, rossz házasságba való beletunyulás, majd az egyedüllét okozta kivirulás, új szerelem és ezekben a könyvekben mindig irigylésre méltó (vagy bosszantó?) a karcsúsodás tempója is. 

Gyanús, hogy a könyv eredetileg krimi szeretne lenni, nőknek szóló, olyan alaptémával, amiről azt gondolja, hogy minket jobban érdekelhet, mint például egy ellopott microchip. Mondjuk, engem jobban is érdekel.

Fentiek után joggal kérdezhetitek, hogy vajon, miért számolok be róla, mitől lehet említésre méltó?

Ahogy nekiláttok – mert szeretném, ha kedvet kapnátok beszerezni – viszonylag gyorsan rájöttök majd, miért is: már a 18. oldal vintage ruhák leírásával csigáz.  1940-60-as, sőt, sokszor 1920-as (általában kézi) készítésű alkalmi viseletekről szól.

A leírások ruhadarabjai eleinte naftalinszagúak, pecsétesek, gyűröttek és elsárgultak, még akkor is, mikor gazdag idős hölgyek padlásáról, papírba csomagolva és ruhazsákban fellógatva kerülnek elő, ellentétben azzal, ahogy én elképzelem hazánk hasonlóan megunt rongyait; házak padlására vagy pincéjébe száműzve, egérrágta dobozokba gyűrve, néhanapján abból szakítva a kocsimosáshoz való rongyokat.

Később még jobb részek várnak ránk; nekilátnak a gyűrött, ócska rongyok, kézzel horgolt csipkeszegélyek mosásának, javítgatásának, részletezve annak módját is, és beszámolnak a sikerekről, kifehérített, ropogósra keményített fodrokról.

„Karen a nappali szoba asztalánál ült. Ódon alsószoknya hevert előtte. Azon fáradozott, hogy megkurtítsa és átalakítsa egy vevő számára, aki szemlátomást bosszankodott, amiért az övszalag távolról sem záródott össze, állítólag 64 centis derekán.  Mivel az alsószoknya amúgy is túl hosszú volt, kézenfekvőnek látszott a megoldás. Le kell vágni az övszalagot, és felülről kurtítani. A kivitelezés viszont korántsem bizonyult egyszerűnek. Tartania kellett a méreteket, és olyan övszalagot keresnie, amelynek anyaga illeszkedik az öregségtől lágy muszlinhoz.”

A ruhaleírások egyik csúcspontja (legalábbis számomra) a könyv utolsó negyedében ér el, amikor egy nagy kupac márkás - Balenciaga, Worth, stb... ahogy a fotókon lévő ruhák is azok -, agyongyöngyözött báli ruhát egy nívós tisztítóba adnak be, hogy azokat utána kartondobozokba fektetve, selyempapírral kitömve kapják vissza, felismerhetetlenül elegánssá varázsolva a korábbi öreg göncöket. Bárcsak én is hozzáérhetnék!

Az ingatlan és kert leírások is jól sikerültek, az ügyes fogalmazással minden körülményt elképzelhetünk és szinte mi is érezzük, ahogy ragadunk a hőségtől, a főszereplőkkel együtt.

Azzal zárnám könyvajánlómat, hogy ha bárkinek lenne ilyen gyönyörű, régi, (esetleg márkás) ruhákkal telepakolt padlása, jövök és megszabadítom tőle, hogy én is azt csinálhassam, amit a főszereplő!