2010. február 28., vasárnap

Férfi mellény


Még javában tél volt, amikor ezt a kockás, steppelt, vatelinnel bélelt anyagot vettem. Az is igaz, hogy 1-2 hete még igencsak fél méteres hó volt... :-)

Most, hogy már érezni a tavasz közeledtét, égetővé vált megvarrni ezt a tavaszra szánt mellényt. Ez a mellény a télikabát és a farmerdzseki közötti átmeneti időszakra ajánlott olyan férfiaknak, akik nem szeretnek melegen felöltözni. :-)

Szürke bélésselyemmel béleltem, fekete kordbársonyból készült a gallér belső oldala és fekete paszpóllal szegtem körbe az egészet. Fekete kordból és egy kevés bélésselyemből készült az egymásra varrt két belső zsebe. A nagyobbik zsebre cipzárt is varrtam. Egy kis maradék bordó taftból varrtam akasztót hozzá.
Az eredeti szabásmintán több dolgot is módosítottam:
1. Bevágott zseb helyett inkább rátett kenguru zsebe lett, ezt sportosabbnak találtuk.
2. A hátát kicsit hosszabbra hagytam, ezt az ívet az oldalánál lehet látni. Nekem van egy ilyen mellényem, ezzel a megoldással, és tetszik így.
3. Az eredeti modellen kötött passzéból van a nyaka.

2010. február 14., vasárnap

Kakaós kelt kalács

Anyukám gyakran süti ezt a kakaós kalácsot, mi pedig egyszerűen imádjuk.
Ma én is elkészítettem.

1 dl tej
2 dkg élesztő
1 teáskanál cukor
A fenti hozzávalókból hagyományos módon felfuttatja az élesztőt, hozzákeveri 40 dkg finomliszthez, és 1 tojással, 3 evőkanál kristálycukorral, 8 dkg olvasztott vajjal tésztát dagaszt.
Én mindezeket a kenyérsütő gépbe tettem, azzal dagasztattam, kelesztettem. Kelesztés után vékonyra nyújtottam. Meghintettem kristálycukorral bőven elkevert kakaóval (nem instant kakaópor!), feltekertem, és bélelt tepsibe tettem. Meleg helyen pihentettem egy órán át, végül a tetejét tojással kenegettem meg. 180 fokon sütöttem készre.


És hiába a sok hó, a hófúvás, a járhatatlan utak, az idei első hóvirágok kibújtak a kertünkben.

2010. február 11., csütörtök

Sajttorta

Stahl Judit receptje alapján szoktam készíteni a sajttortát. Nagyon finom, előre elkészíthető, egyszerű és mégis ünnepélyes. Az eredeti recept Philadelphia krémsajtot javasol (5 dobozzal). Én kipróbáltam azzal is, az olcsóbb utánzatával is, hagyományos mascarpone sajttal is (50 dkg) de a barátainknak legjobban a házi krémsajttal készült ízlett a legjobban.
(Először Wiselady honlapján olvastam a mascarpone otthoni készítéséről, amit azóta is rendszeresen, házi tejből, házi tejfölből készítek el.)

A torta hozzávalói:
20 dkg teljes kiőrlésű keksz (én győri zabfalatokat szoktam venni)
10 dkg vaj
50-60 dkg natúr tejszínes krémsajt
15 dkg cukor
1,5 evőkanál liszt
1 dl tejföl
1 rúd vanília (higgyétek el, kipróbáltam, pont olyan finom egy tasak bourbon vaníliás cukorral is)
1-2 citrom
3 tojás
friss vagy mélyhűtött gyümölcsök és egy kevés tortazselé
A kekszet késes aprítóval szoktam durvára vágni. A vajat megolvasztom, összekeverem a kekszmorzsával, és ezt egyenletesen belenyomkodom egy kapcsos tortaforma aljába.
10 percig sütöm 165 fokon.
A sajtkrémet simára dolgozom a cukorral, liszttel, tejföllel, belerakom a vaníliát (a rúdnak csak a kikapart magjait!), a citromok lereszelt héját és végül egyenként a tojásokat.
Ráöntjük a krémet a kihűlt kekszalapra és 50 percre visszatesszük a sütőbe (marad a 165 fok!). Ezzel el is készült az első napi teendő, a kihűlt torta mehet a hűtőbe.
A vendégek érkezése előtt kiveszem a formából (ha szükséges, késsel körbekanyarítom előbb) és a tetejét telepakolom a (kiolvadt) gyümölcsökkel.
A tortazselét a csomagoláson olvasható leírás szerint elkészítem és egy ecsettel vékonyan bekenegetem vele a gyümölcsöket. Így szép fényt kapnak és tovább marad friss a tortán.
Ha valaki szereti a klasszikus, édes, vaníliás krémtúrót, annak garantáltan ízleni fog!

2010. január 31., vasárnap

90% Cacao pulóver

Egy újabb étcsokis akció! Ezt a kötött anyagot akkor vettem, amikor a világosabbat is. Azt a pulóvert már hordom, kényelmes, jól bevált, így úgy döntöttem, hogy ebből sem varrok mást.
A tegnapi havazás alkalmat adott arra, hogy a meleg lakásban töltsük a napot és egy puha, meleg pulóvert készítsek. Annyit változtattam rajta, hogy a tölcsér ujjat kiegyenesítettem.
Valamivel szerettem volna feldobni, így esett a választásom erre a készen kapható, rugalmas fodorra. Ettől egy kicsit történelmi hatású, nem?
Hoztam két fotót, hogy bizonyítsam ezt: ;-)
A férfi kabát az 1880-as években, a nő ruha pedig 1795-99 között készült (a fotók a londoni V&A múzeum oldaláról valók).

2010. január 23., szombat

Hájas-leveles, szilvalekváros sütemény

Decemberben vágtunk disznót, és mivel akkor eltelítődtünk az illatokkal, így csak most kerülnek elő a fagyasztóból az eredményei, mint most pl. a hája.
Gyerekkoromban nem nagyon szerettem ezt a sütit, éreztem rajta a disznóháj szagát, amit nem tudtam összekötni a finom, édes lekvár ízével.
Nemrég az egyik barátunk édesanyja kínált meg az általa készített hájassal, és vonakodva bár, de megkóstoltam. Nagyon ízlett, semmi "buké", ropogós, pillekönnyű tészta, sok lekvárral. Tegnap elkértem a receptet, és ma már el is készítettem:
Még sosem lett ilyen szép leveles tésztám, mint most! Nem állítanám, hogy túlságosan reform konyha, amikor a hájat kenegetem a kinyújtott tésztára... háromszor is, de a végeredmény tényleg nagyon jó.
Íme a receptje (dupla adagnak):

50 dkg gondosan lekapargatott, ledarált háj (a fagyasztóból vettem ki és egy tál hideg vízben olvadt ki egy fél napon át)
20 dkg finomliszt
Ezeket összedolgozom, majd három különböző méretű gombócot formázok belőle és félrerakom pihenni (szobahőmérsékleten).
A kenyérsütőgép üstjébe teszem és dagasztóprogrammal összedolgoztatom a következőket:
25 dkg finomliszt
25 dkg rétesliszt
1 tojás
1 mokkáskanál só
2 dl kézmeleg fehérbor
1 dl kézmeleg víz
1 diónyi a fenti hájból
Ha már homogén a massza, a gépet ki is kapcsolom és lisztes deszkán formázom tovább. Azt a tanácsot kaptam, hogy addig gyúrjam, amíg nem ragad sehova a tészta. 20 perc pihenőt adok neki és ezután már több lisztet nem kaphat (csak a deszka!).
Jó nagyra kinyújtom (nagy méretű nyújtódeszkám van, az egészet beteríti), a legnagyobb gombóc hájat rácsipkedem és késsel elkenegetem rajta. Hajtogatom: fentről középre, alulról középre, aztán a két szélét középre és a végén félbe. Hagyom fél órán át pihenni, majd ezt megismétlem még a másik két hájgombóccal is. Utoljára a legkisebb gombóc marad, és minden hajtogatás után pihentetni kell fél órát. A hajtogatás után mindig le kell döngölni a nyújtófával, levegő benne nem maradhat.
Az utolsó pihenő után kettévágtam a tésztát, a felét betettem a fagyasztóba jövő hétre. A másik felét berakhatjuk a hűtőbe másnapra, de én azonnal megsütöttem.
Kinyújtottam a tésztát 3-4 mm vastagra, 6X6 centis négyzetekre vágtam és azokat kettéhajtva a szilikonlapos tepsibe fektettem. 180-200 fokra előmelegített sütőbe tettem. Sülés közben kinyílnak mint a rózsa és mikor már rózsaszín, kiveszem.
Még melegen, óvatosan kinyitom a 'zsebüket', belekanalazom a szilvalekvárt és meghempergetem porcukorban.
Meglepett, hogy utólag kell lekvározni, de jogos, hiszen így nem folyik ki a lekvár a tepsibe és csak annak égett szagát éreznénk. Kb 30-35 db lett, pontosan nem tudom, mert túl gyorsan fogyott. :-)


2010. január 20., szerda

Kreatív blogger díj

Szemirámisz ajándékozott meg a díjjal, amit ezúton is nagyon köszönök neki, nagyon jól esik az elismerése. Én is szívesen nézelődök nála, nagyon otthonosan érzem ott magam.

A díjjal együtt jár, hogy írnom kell magamról 7 dolgot:

1. Gondolom, az sejthető, hogy szeretek varrni. Sajnos mostanában kevesebb időm jut rá, mint szeretném, de azért nem megyek el sosem a szabóbabám mellett, egy simogató pillantás nélkül.
2. Nagyon szeretek kertészkedni. Szeretem a dézsás balkonnövényeket, mediterrán virágzókat, citrusokat, hibiszkuszokat. Egyszer talán beiratkozom a kertészeti egyetemre is. :-)
3. Jelenleg a legtöbb időmet a nyelvtanulás köti le, angolul tanulok minden nap, nagy élvezettel.
4. Hajlamos vagyok elfeledkezni a rendszeres sportolásról, de szeretek spinningelni, nyáron bicajozni, telente síelni.
5. Imádom a kosztümös filmeket, mostanában a Tudorok c. sorozatot nézem, de az összes Jane Austen film is jöhet.
6. Ha már a filmeknél tartunk, nagy kedvencem Bridget Jones. Könyvben, filmen egyaránt. Mindig jól szórakozom rajta, szeretem a film zenéjét is és persze Mark Darcyt. :-)
7. Szeretem Olaszországot, meg úgy általában a mediterrán térséget. Tudom, ez mostanában snasszul hangzik, mindenki "olaszul" főz, mindenki mediterrán házra és kertre vágyik, de ez van, én sem tudok lemondani róla. Remélem egyszer nekem is lesz egy "toszkán" házam és kertem.
Ha "végzek" az angollal, olaszul tanulnék.
Szívesen ismerném meg Beát és Princit picit jobban, ezért nekik továbbítom a díjat.

2010. január 12., kedd

Melange blúz előkészületben

Ezt a csíkos anyagot is most vásároltam. Nagyon tetszik ez a blúz a Burdában, korábban más színben meg is varrtam, de ez az új szín nagyon emlékeztet az eredeti modellre. Úgyhogy nem is kérdés, ugyanilyet szeretnék belőle varrni.

Az alapszíne vanília, és rajta sok-sok melange kávé csíkja látszik, vagy ha úgy jobban tetszik, latte machiato. :-) Ugye, milyen guszta?

2010. január 11., hétfő

Szezon végi kiárusítás


Máris megkezdődött a kiárusítások időszaka. Ez a méteráruk tekintetében különösen fontos, hiszen a következő évszak ruháinak elkészítését időben el kell kezdeni.
Ugyanakkor szeretek ilyenkor még a téli anyagokból is mazsolázni, jövőre is megvarrható, amit most jutányos áron beszerzünk. Ráérünk akár ősszel is nekilátni, az akkori trend szerint készíthetjük el, és nem áll fent a veszélye, hogy a most megvarrt ruhadarabot addig "kinőjük". :-)
Ebből a kockás, steppelt anyagból annyit vettem, hogy varrhassak belőle egy férfi mellényt és magamnak is egy dzsekit. A mellényre teszek két külső zsebet, és belülre is szeretnék egy kisebbet, telefonnak, papíroknak. A Burda fotón egyszegélyes, bevágott zseb van, én inkább kenguru zsebre gondoltam. Vagy az erősít pocakban?
Szürke bélést vettem hozzá, és színben illő mikrokorddal képzelem el a szegélyezését. A fotón kötött passzéból van a nyaka, nem tudom, hogy kapható-e nálunk ilyesmi, és találnék-e megfelelő színben?
És hogy milyen dzsekit varrjak magamnak, ebből az anyagból? Annyit tudok, hogy a karcsúsított előnyösebb lenne, talán kapucnisat, de még azon is hezitálok, hogy a kockás a színe vagy a bélése legyen. Láttam elég jó farmer anyagot, nem tudom, milyen lenne, ha az lenne kívül, és igyekeznék úgy varrni, hogy a kockás bélés itt-ott kilógjon.

2010. január 4., hétfő

Zabpelyhes graham kenyér

Kaptunk egy új kenyérsütőgépet karácsonyra, mert a régi már betegeskedik.

Ha nincs itthon öregtésztám, kovászom, előtésztám stb..., akkor gyakran készítem ezt a graham liszttel dúsított kenyeret.
Most teljes mértékben a gépben készült, alap programon. Érdekes, hogy a gép leírásában ugyan szerepel, hogy "mire való" a teljes kiörlésű lisztes program is, de azt is odaírták, hogy a tapasztalatok szerint a teljes kiőrlésú lisztből készült kenyeret is sikeresebben lehet készíteni az alapprogrammal. :-) Ha ők mondják...
Sajnos hiába állítottam be korábban a közepes-, most pedig a sötét kenyérhéj színt, ugyanolyan sápadt kenyerem lett mindkétszer. Pedig most konyharuhát is terítettem a tetejére, hogy a meleg ne illanhasson el. Nem tudom, hogy lehetne orvosolni a hibát.

3 dl langyos víz
340 g finomliszt vagy kenyérliszt
80 g graham liszt
80 g zabpehely (vagy más pehelymix)
1 ek szezámmag
1 ek lenmag
1 ek napraforgómag
1 ek zabkorpa (vagy búzakorpa)
1 ek cukor
1 ek sikér (csak ha finomlisztből készül!)
késhegynyi aszkorbinsav
2 dkg friss élesztő

Ha éjszakára (reggelire) készítem be, akkor persze mehet minden egyszerre a gépbe, viszont ha tudom figyelni dagasztás közben, akkor jobb, ha a magokat a jelző sípnál tesszük bele, mert különösen a napraforgómag, láthatatlanná töredezik.
Sütés előtt kinyitva a gépet, óvatosan megkenegethetjük tojásfehérjével a tetejét és újabb adag tarka maggal megszórva várhatjuk a készrepirulását.

2009. december 30., szerda

Antracit szürke alkalmi ruha


Szeretjük baráti társaságban, vidáman, táncolva köszönteni az új évet. Az idei év sem kivétel, zenés-táncos mulatságban töltjük a Szilvesztert.
Új ruhát most nem varrtam magamnak, de megmutatom, mit varrtam a tavalyi, nagyszabású, munkahelyi karácsonyi partira.

Burda modell a labda fazonú szoknya és az áthajtós, masnival záródó, mandzsettás felsőrész is. Tavaly együtt viseltem a két részt. Azonos anyagból készültek, antracit-szürke taft, csillámló spricceléssel.
Holnap este csak a szoknyát fogom felvenni, ezzel a fekete felsővel. Már kiválasztottam a megfelelő ékszereket is hozzá.

Ezzel a bejegyzéssel kívánok minden kedves Látogatómnak eredményes, sikeres, sok szép szabásmintában gazdag új évet!

Kép: innen