A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pékáru. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pékáru. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 23., csütörtök

Graham kenyér és más


A nővérem - aki hűséges olvasóm - nehezményezte egyik nap, hogy mostanában többet foglalkozom a Fűszeres Színek Facebook oldalával, mint ezzel a bloggal. Be kell lássam, igaza van, és ezúton kérek mindenkitől elnézést, aki ezt észrevette és hiányolt volna.
Aki még nem csatlakozott a fent említett oldalamhoz (azt várom szeretettel!), de általában a Facebook rendszeréhez sem, annak írom, hogy oda felteszek olyan fotókat is, amihez nem sok hozzáfűzni valóm van, egyszerűen csak öröm a lelkemnek-szememnek. Például egy tál, frissen szedett zöldség a kertből, egy frissen kipróbált süti vagy esetleg a mostanában hozzánk szegődött Mici cica (mi sokszor Mici kutyának hívjuk, annyira hűséges követőnk).

Ennek a postnak a kenyér a főszereplője, legyen tehát ez az első, amire kitérek:
Kenyeret sütni eleinte izgatottság, később rutin, néha rossz tapasztalat, de idővel úgy rákap az ember a házi kenyér ízére, hogy lehet az bármilyen díjat nyert bolti vekni, mi már csak fanyalogva esszük.
Hogy miért nem hozom akkor gyakrabban a fotókat és a recepteket? Már többször leírtam, hogy nem szeretnék gasztroblogger szerepében tetszelegni, hiszen nem vagyok újító ezen a téren, nem találok fel új recepteket, nem komponálok új ízeket, hanem igyekszem megtalálni azokat a leírásokat, amelyek segítségével, csalódás nélkül, pont az elképzeléseink szerinti eredmények születnek.
Gondolom, azt sem kell a gyakorlott blog olvasóknak elárulnom, hogy kenyérsütésben Limara az etalon, az ő tanácsai szerint sütött pékáruban nem lehet csalódni. Leggyakrabban a „jól bevált fehérkenyér” receptje alapján sütök, bár a liszt arányokat legtöbbször megbontom. Ő 20 deka tönköly + 30 deka fehér lisztet használ hozzá, míg én gyakran keverek bele graham-, rozs- vagy más teljes kiőrlésű liszteket is. Ezúttal a tönkölybúza nagy részét grahamra cseréltem.
Azt is tapasztalom, hogy a kenyérsütésre a legjobb egy szeles napot választani, mert a huzatban hűlő kenyér úgy repedezik fel, hogy öröm nézni és hallgatni. Sőt, utána kézbe véve a veknit, csak úgy ropog a kézben a héja és finom puha a belseje. Néha kinézek a lépcsőházba is, hogy a környék kutyái nem szimatolnak-e az ajtónk körül, olyan illat van körülöttünk.

A többi fotó csak igazolás, hogy hol töltöm mostanában a szabadidőmet. 









2011. június 1., szerda

Grahamlisztes, sajtos kiflik

Mint szinte minden pékárunál, amit készítek, most is Limara volt az ötletadó. Elképesztő választékban kínál kenyér- és péksüti recepteket és a jó eredmény mindig garantált.
Először az eredetit készítettem el, könnyű, kalácsos puhaságú és nagyon sajtos lett.
Másodjára igyekeztem egészségesebben elkészíteni, és mondhatom, nagyon jól sikerült (címfotó). Ennek a receptjét szeretném most ajánlani:

20 dkg grahamliszt
30 dkg finomliszt
1 evőkanál sikér
1,5 tk só
0,5 dl olaj
1,5 dl tej
1,5 dl víz
1 tk cukor
2 dkg friss élesztő

Minden felsorolt hozzávaló mehet egyenesen a kenyérsütő gépbe, a másfél órás dagasztó program végén 10 darabba vágtam a tésztát. A tésztagombócokat lemértem, mert aki diétázik tudja, hogy fontosak a pontos szénhidrát mennyiségek. 6 és 8 dekás kifiliket szerettem volna készíteni, igyekeztem tehát ilyen, illetve ezeknél picit súlyosabb gombócokat gyártani (kb 50-100 g súlyvesztéssel jár a sütés).
A gombócokat 20 perc pihenő után hosszúkásra nyújtottam, hosszában félbehajtottam, és feltekertem. Rögtön a tepsibe ültettem őket, majd 45 percnyi kelesztés után – reszelt sajttal vastagon megszórva - gőzös (egy kis tepsi víz a sütő aljában), 200 fokos sütőbe tettem. Pirulásig, illatozásig sütöttem.

2011. április 29., péntek

Napraforgó kenyér



Igen, végül én is kipróbáltam ezt a sajtos-sós kalácsot. Szemirámisz ajánlása alapján készítettem a húsvéti asztalra. Kritikus megfigyelők észrevehetik, hogy a kalács két szezámmagos szirma már hiányzik, nem sikerült elég gyorsan fotóznom.

2011. január 22., szombat

Pityókás pogácsák





Épp valami sós aprósüti készítésén gondolkodtam, mikor megláttam Szemirámisz honlapján ezeket a pogácsákat. Kapóra jött, tegnap este megsütöttem, most is éppen ebből majszolok.
A receptet - a pogácsa formáján kívül - változatlanul hagytam. Szemi azt írta, hogy talán azért dülöngéltek a sütik szanaszét, mert túl keskeny csíkokra vágta, ezért én most szigorú kis négyzeteket szabtam.
Na, hát úgy tűnik, hogy ha valami megrészegülhet ennyi sajtos hajtogatástól, az meg is részegül, teljesen mindegy, milyen alakra vágjuk. :-)

2013. november 29.: frissítettem a fotókat, nappali fényben jobban látszik, hogy folyik ki a sült sajt minden tésztaréteg közül, és hogy borulnak egymásra a pityókás pogácsák. Isteni!

2010. december 1., szerda

Mikulás ajándék ötlet...

...például egy finom, házi készítésű kalács.

Nálunk az After Eight kalács a kedvenc; jó sok csokival bevont marcipánt kockáztam bele és még a hó előtt szedtem egy nagy csokor friss mentát.

2010. szeptember 8., szerda

Bicikli-pihenős kiflik


Tudom, fura neve van, magyarázom is, hogy honnan ered: mi minden májusban biciklitúrára megyünk a Fertő-tóhoz és ott kaptuk egyik évben ezt a kiflit, a túra egyik pihenőjében. Azóta mindig így jut eszembe, így tartom számon a receptjét. Villámgyorsan összeállítható, mindig jól sikerül. Csodálkozom is, hogy még nem mutattam.

50 dkg finomliszt,
3,5 dl tej
0,75 dl olaj
0,5 evőkanál só
1 csapott teáskanál cukor
2,5 dkg friss élesztő (vagy egy tasak szárított)

Mindent a kenyérsütőgépbe teszek (persze kézzel vagy dagasztógéppel is összeállítható) és a másfél órás dagasztó programot elindítom (1 óra kelesztéssel). A kelesztés után 2 gombócot formálok a tésztából, amiket kerek korongokká nyújtok. A korongokat egy kevés olajjal megkenegetem, 8 egyenlő cikkre vágom és a széles oldalától indulva feltekerem a háromszögeket. Az így formázott kifliket megkenegetem egy egész tojással, megszórom mákkal, köménymaggal, szezám- vagy lenmaggal, sajttal, napraforgómaggal, vagy amit találok itthon.
Megtölthetem sajttal, kolbásszal, sonkával, de simán is nagyon finom.

A díszített kifliket még hideg sütőbe teszem, 180 fokra állítom és kb 20-25 percig sütöm. A további adagok már meleg sütőbe kerülnek, de addig is kelnek a konyhapulton. Vigyázat, azok már gyorsabban elkészülnek!

Másnaposan is hibátlan, főleg, mióta rájöttem, hogy az a legjobb, ha a pékárut nem teszem bele semmibe addig, amíg nincs felvágva. A rásütött kéreg miatt nem szárad ki, épp csak egy konyharuhával takarom le. Rácson hagyom kihűlni, így nem vizesedik be az alja.
A már felvágott kenyereket pedig egy nylon zacsiba dugom a vágott felükkel befelé, de nem zárom le a zacskó száját sem, így nem lesz szívós. Vagy van jobb praktikátok?

2010. április 3., szombat

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Ezzel a foszlós, fonott kaláccsal kívánok mindenkinek jó pihenést!
(Limara receptje, 6-os fonással)

2010. január 4., hétfő

Zabpelyhes graham kenyér

Kaptunk egy új kenyérsütőgépet karácsonyra, mert a régi már betegeskedik.

Ha nincs itthon öregtésztám, kovászom, előtésztám stb..., akkor gyakran készítem ezt a graham liszttel dúsított kenyeret.
Most teljes mértékben a gépben készült, alap programon. Érdekes, hogy a gép leírásában ugyan szerepel, hogy "mire való" a teljes kiörlésű lisztes program is, de azt is odaírták, hogy a tapasztalatok szerint a teljes kiőrlésú lisztből készült kenyeret is sikeresebben lehet készíteni az alapprogrammal. :-) Ha ők mondják...
Sajnos hiába állítottam be korábban a közepes-, most pedig a sötét kenyérhéj színt, ugyanolyan sápadt kenyerem lett mindkétszer. Pedig most konyharuhát is terítettem a tetejére, hogy a meleg ne illanhasson el. Nem tudom, hogy lehetne orvosolni a hibát.

3 dl langyos víz
340 g finomliszt vagy kenyérliszt
80 g graham liszt
80 g zabpehely (vagy más pehelymix)
1 ek szezámmag
1 ek lenmag
1 ek napraforgómag
1 ek zabkorpa (vagy búzakorpa)
1 ek cukor
1 ek sikér (csak ha finomlisztből készül!)
késhegynyi aszkorbinsav
2 dkg friss élesztő

Ha éjszakára (reggelire) készítem be, akkor persze mehet minden egyszerre a gépbe, viszont ha tudom figyelni dagasztás közben, akkor jobb, ha a magokat a jelző sípnál tesszük bele, mert különösen a napraforgómag, láthatatlanná töredezik.
Sütés előtt kinyitva a gépet, óvatosan megkenegethetjük tojásfehérjével a tetejét és újabb adag tarka maggal megszórva várhatjuk a készrepirulását.

2009. október 19., hétfő

Fűszeres-hagymás kenyér

A mai kenyér alapja Limara jól bevált fehérkenyere, azonban egy kicsit "tekertem" rajta.
A szokásos dagasztás, kelesztés után téglalappá nyújtottam, megkentem a fűszeres hagymával, és két irányból feltekertem. Szokásos módon kelesztettem és sütöttem készre.

Nagyon finom, szaftos kenyér lett, leginkább sültek mellé ajánlom, de a mindennapi kenyeret is változatosabbá teszi.

Fűszeres hagymapaszta:

2-3 fej apróra vágott vöröshagymát olívaolajon megpároltam. Amikor jó puhára főtt, elzártam alatta a gázt, hozzákevertem egy egész tojást, 10 dkg lereszelt gouda sajtot, és bátran morzsoltam rá szárított oreganót.

2009. október 12., hétfő

Croissant

Csokiparány nevének hallatán máris összefut a számban a nyál. Hűen a nevéhez, a blogja tele volt eddig is isteni édességekkel, de mióta valódi cukrásztanonc lett, örömmel olvasom el beszámolóit a tanultakról. Mintha én is vele végezném a sulit.
A szeptember végi tananyag a hajtogatott élesztős tészta volt, vagyis pl. a croissant vagy a kakaós csiga tésztája.
Az igazi croissant nagy kedvencem, de csakis reggelire, nagy bögre habos tejeskávéval.
A szombati szüretre vittem belőle, este hajtogattam, reggel kisütöttem.
Leírom a receptet, egy nagyon kicsi változtatással:

A tésztához:
50 dkg finomliszt
2 dkg élesztő
2,5 dl tej vagy víz (én tejsavót használtam)
5 dkg porcukor
1 csipet só
1-2 tojás sárgája
A hajtogatáshoz:
25 dkg margarin
1. A tészta felsorolt hozzávalóit kenyérsütő gépbe tettem, és hagytam, hogy dagasszon helyettem. A dagasztás végén rögtön kivettem a tésztát, és gombócba gyúrva a hűtőbe tettem fél órára.
2. A pihenés után jön az I. hajtogatás: lisztezett deszkán "négyágú csillagot" nyújtunk, közepébe tesszük a nagyobb lapokba vágott margarinkockát, és a csillag ágait ráhajtjuk.
Óvatosan kinyújtjuk és mint a levélpapírt, háromba hajtjuk. Így kerül vissza a tészta a hűtőbe újabb fél órára.
3. A fél óra leteltével jön a II. hajtogatás: elfordítjuk 90 fokkal a tésztát és kinyújtjuk. Most félbe, majd újra félbe hajtjuk (tehát negyedbe), és mehet vissza a hűtőbe.
4. A harmadik fél óra letelt, jöhet a III., utolsó hajtogatás: megint elfordítjuk 90 fokkal a tésztát és kinyújtjuk. Most újra háromba hajtjuk, mint a levélpapírt és betesszük a hűtőbe.
(Én ezzel végeztem is estére, reggel folytattam a műveletet.)
5. A tésztát 3 felé osztottam és egyenként nagyon vékonyra nyújtottam. Kockákat vágtam belőle derelyevágóval, a kockákat a sarkuktól indítva feltekertem.
6. Tepsibe ültetve a kifliket, tetejüket tojás és tej felvert keverékével alaposan megkentem.
7. Hagytam nekik 20 percnyi pihenőt - szobahőmérsékleten - majd a 220 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt piros-ropogósra sütöttem.

A tészta nagyon klassz lett, de kissé ízetlennek találtam, ezért a leírásban már emeltem a cukor mennyiségén egy kicsit, és ajánlok hozzá egy csipet sót is.
Bár a leírás hosszadalmas és nehézkesnek tűnik, gyakorlatban egyáltalán nem az. A dagasztást elvégezte helyettem a gép, az azt követő másfél órában pedig háromszor volt 2 perces feladatom vele, közben pedig nézhettem a tévét. Reggel a formázás sem vett el több időt 10 percnél, érdemes tehát egy-egy hétvégi reggelihez elkészíteni.

2009. október 9., péntek

Sajtos bagett

Elfogyott a kenyér itthon, és mit csinálok ilyenkor? "Felütöm" Limara szakácskönyvét, és ezt választottam.
Már régóta nézegettem a sajtos bagett receptjét, de vagy joghurt nem volt itthon, vagy öregtészta, most viszont mindkettő a rendelkezésre állt. Olyannyira, hogy a joghurt igazából házi aludtej volt, a víz helyett pedig tejsavót használtam.
Ez a recept is bekerül a kedvencek közé, nagyon jó a tésztája; levegős, foszlós, és isteni illata van.
Erről az amariliszről pedig nem tudom levenni a szemem, olyan szép! Itt nyílik a konyhámban.

2009. szeptember 22., kedd

Fonott cipók aszalt paradicsommal és rozmaringgal


Ha kenyeret kell sütni, akkor Limara kimeríthetetlen receptárát lapozom fel újra és újra.
Ez az aszalt paradicsomos, rozmaringos kenyérkéje, változtatás nélkül. Úgy látom, nekem kisebb fonott copfok lettek a cipó tetején, de nagyon finom lett!

2009. szeptember 15., kedd

Scali kenyér


Egy az egyben a Limaránál talált recept. Isteni finom lett, ez most a kedvenc! A kisült tészta olyan, mint egy könnyű kalács, foszlós, nagy lukakkal. És a magok belül is tekerednek tovább!
A leírásban nem láttam, hogy szükség lenne cukorra, én bizalmatlanul azért tettem bele egy teáskanállal.

Tényleg remek recept, ajánlom mindenkinek!

2009. szeptember 14., hétfő

Korpás kenyér graham liszttel

Gyakran készül nálunk ez a cipó, ami akár teljes egészében kenyérsütő gépben készíthető.
Általában éjszakára készítem be, így reggel már az illatára ébredhetünk.
Kicsit sűrűbb, igazi "reform" kenyér, bár a szöget azért nem lehet vele a falba verni! :-) Napokig friss marad, nem morzsálódik.
Most gépi dagasztás után, a sütőben sütöttem meg. A tetejét a sütőbe helyezés előtt vizes ecsettel kenegettem meg, arra szórtam egy kevés zabpelyhet, de a nagy része lepotyogott.
Tudtok nekem segíteni abban, hogy hogy lehet ráragasztani a kenyérre a magokat? Már több módszert próbáltam, de egyik sem az igazi.
3 dl langyos víz
1 ek kristálycukor
1 ek só
késhegynyi aszkorbinsav (enélkül is jó)
33 dkg finomliszt
17 dkg graham liszt
2 ek búzakorpa
1 ek lenmag
1 ek szezámmag
1 ek napraforgó mag
1 ek sikér
2 dkg friss élesztő

2009. szeptember 10., csütörtök

Vaníliás kalács fügével

Volt néhány füge még a hűtőben, amiből valamit sütni szerettem volna.
Mivel a kenyér épp elfogyott itthon, így mindenképpen gondoskodnom kellett holnapi reggeliről.
Kalácsot sütöttem, Limara Hokkaido kalács receptje nyomán:
4 dl tej
1 tojás
csipet só
2 ek. burgonyapehely
3 ek. cukor
2 csomag bourbon vaníliás cukor
néhány csepp vanília aroma
60 dkg liszt
3 dkg élesztő

Gépben dagasztattam és kelesztettem a tésztát, aztán 4 darabba vágtam, majd ezeket kinyújtottam. Rászórtam a kinyújtott tésztára a kockákra vágott fügét, és feltekerve a darabokat az új, szilikonos kuglóf formába rendeztem. Hagytam még kelni, aztán előmelegített sütőben addig sütöttem, amíg a beleszúrt hústűt már nem kente össze (15 perc után szükségelte az alufólia takarást, mert nagyon pirult a teteje).

A vanília és a füge jó párost alkot, érdemes kipróbálni. Reggelire vajjal és fügelekvárral fogom enni.

2009. szeptember 5., szombat

Grissini

Az Olasz Kulinária című könyvben olvastam, hogy az 1860-as évek elején II. Viktor Emanuel a nizzai grófsággal együtt Savoyát is átadta Franciaországnak, amiért csrébe III. Napóleon hozzásegítette, hogy az egyesített Olaszország első királya (1861-1878) legyen. Az egyesülési folyamat közepette a király nagyon aggódott kisebbik fiáért, mert a herceg kifejezetten rossz étvágyú volt, válogatott, a kenyeret szinte egyáltalán nem ette. A családorvos azt gyanította, hogy a kis herceg ellenkezése mögött valamilyen emésztési zavar húzódhat meg, és megkérte az udvari péket, hogy készítsen könnyű, de nem puha belű kenyeret. A pék kitalált egy hosszú, vékony, könnyen törhető, nem pirosra (!) sütött fajtát. Azt nem lehet tudni, hogy a herceg megszerette-e a kenyeret, de az újfajta pékárunak rengeteg utánzója akadt a torinói sütödék között. Azon versengtek, hogy ki tudja a leghosszabb és legvékonyabb kenyeret elővarázsolni a kemencéjéből.
Hiába ontják azóta a kenyérgyárak a jellegtelen ízű, nagyipari ropogtatnivalókat, szerencsére még ma is léteznek Torinó környékén hagyományos módszerekkel dolgozó pékek, akiknél ma is lehet igazi grissinit venni.

Ma megint begyújtottuk a kemencénket, pizzát sütöttünk benne.
A kemence felfűtésének hosszadalmas idejére, rágcsálnivalónak grissinit készítettem.

Géppel dagasztattam meg a tésztát, közben folyamatosan ellenőrizve a tészta állagát. Rugalmas, kemény tésztát szerettem volna.
2 dl vizet öntöttem a gépbe, 1 púpozott teáskanál sót, 1 mokkáskanál cukrot, 1 evőkanál olívaolajat, 2 dkg friss élesztőt és annyi lisztet, amennyit felvett. Nagyjából 40 dkg lehetett.
Amíg a gép dolgozott előkészítettem a paradicsomszószt hozzá. A kisebbik méretű paradicsompüré konzervet (megfelelően sűrű erre a célra) összekevertem sóval, borssal, reszelt parmezánnal, oreganóval, kakukkfűvel, és egy kevés vízzel.
A megkelt tésztát két részbe vágtam, és nagyon vékonyra kinyújtottam. A grissini ropogósságát az adja, ha a tésztából minden levegőt kinyomunk, tehát nem kíméltem.
Egyenletesen megkentem a paradicsompürével, derelyevágóval hosszú csíkokra vágtam, és megtekerve őket sorba rendeztem egy tepsiben (összesen 3 nagy sütőlemez lett tele ezzel a mennyiséggel). 220 fokos sütőben 10-15 perc alatt ropogósra sütöttem.

2009. augusztus 31., hétfő

Kemence

Tegnap megraktuk az első tüzet az új kemencénkben.
Baráti segítséggel épült, 8 forró, nyári napon. Az első sütési próbálkozás óvatos volt, kis tüzet raktunk, és kenyérlángost készítettünk.
A tésztához fél kiló lisztet összekevertem egy kevés sóval, cukorral, egy tasak porélesztővel és lassan hozzákevertem a vizet, annyit, hogy jól gyúrható kenyértésztám legyen.
Amíg megkelt, felfűtöttük a kemencét is. A tésztát tepsibe nyújtottuk, megkentünk házi tejföllel, megszórtuk kolbásszal, hagymakarikákkal, sonkával, sajttal és frissen szedett kaporral.
Illatosra sütöttük.

2009. augusztus 27., csütörtök

Négyfűszeres kenyér burgonyával


Limaránál találtam hónapokkal ezelőtt azt a kenyér receptet, ami a hétvégi krumplipüré maradékát használja fel. Ki is próbáltam akkoriban, ugyan nem pürémaradékkal, csak főtt krumplival. Az egyik legfinomabb kenyerem volt, amit az elmúlt - közel - 4 évben sütöttem.

Most a hűtőben petrezselymes krumpli maradt, azt használtam fel legújabb kenyérkémhez.
A petrezselymet kiegészítettem snidlinggel, kakukkfűvel és egy kevés kaporral.

A dagasztáshoz mindig kérem a gép segítségét, most ezeket tettem az üstbe:

2,5 dl víz
1 evőkanál olívaolaj
1,5 teáskanál só
1 teáskanál cukor
maroknyi petrezselymes krumpli
maroknyi öregtészta
50 dkg finomliszt
1 evőkanál búzasikér
1 dkg friss élesztő
A dagasztás lejárta előtt a felaprított fűszereket is beletettem.

Dagasztás után kelesztés, formázás, és a sütőben 200 fokon készre sütöttem.

Kár, hogy ez a kakukkfű levélke az aljára került, legközelebb figyelek, hogy a tetején legyen.

2009. augusztus 4., kedd

Vajas kiflik


Régóta nézegetem ezt a receptet Limaránál, de nehézkesnek tűnt, hogy a megkelt kifliket sütés előtt vízben elő kell főzni. Nem elég, hogy ebben a melegben a sütőt be kell kapcsolni, de még forró vizet is zubogtassak a kicsi konyhámban?

Ma reggelre enyhült a kánikula, ezért úgy döntöttem, hogy ma lesz a napja a vajas kiflik sütésének.

Utólag azt gondolom, hogy nem volt túl nagy áldozat, a forró vizes fürdetés gyorsan ment. Egy magas falú serpenyőben forraltam a vizet, mellé készítettem a sütőtepsin megkelt kifliket, óvatos de gyors mozdulattal betettem őket a serpenyőbe, egymás mellé három is elfért. Mire a harmadikat beletettem, már fordíthattam is meg az elsőt, és mire mind megfordult, vehettem is ki őket. Lapáttal átemeltem őket a sütőlapra, és a közben előmelegített sütőben 20 perc alatt megpirultak.
Sokszor csak azért sütök süteményt, mert imádom, ahogy a lakásban terjed az illata; ez a kifli is ilyen, édeskés, vajas illat van.
Összehasonlítva a recept gazdájának kiflijeivel, még van mit csiszolni a forma kialakításán. :-)

2009. július 27., hétfő

After Eight kalács


Hétvégén megsütöttem a mostanában kedvenc kalácsomat.
Imádom a mentát, a csokit, a marcipánt és az after eight csokit is, így nagyon megörültem, mikor rátaláltam Limara receptjére http://limarapeksege.blogspot.com/2009/06/after-eight-kalacs.html.
Egy kicsit változtattam rajta:

Hozzávalók:
2 dl tej
2 dl tejszín
1 tojás
csipet só
3 ek cukor
60 dkg liszt
2 ek kakaópor
2,5 dkg élesztő
17 dkg étcsokival bevont marcipánkenyér

2 dl tejet felmelegítettem és az apróra vágott mentát beleáztattam. Kéne hagyni állni egy kicsit, de én sosem érek rá.
A kenyérsütőgép üstjébe tettem minden hozzávalót, és a gép dagasztotta, kelesztette a tésztámat.
A másfél órás program végén a tésztát kivettem, kettéosztottam, és mindkét részt téglalappá nyújtottam.
Ráreszeltem a sajtreszelő nagyobb lukán a csokis marcipánt, és feltekertem őket, mint a beiglit.
A két rudat hosszabra sodortam, kettéhajtottam őket, és négyes fonással megfontam.

Óvatosan egy sütőzacskóval bélelt kenyérsütő tepsibe tettem a kalácsot és hagytam, hogy újra duplájára nőjön.
Akkor megkentem egy felvert tojással, betekertem fölötte a sütőzacskó száját, hogy bent rekedjen a gőz és bedugtam a 180 fokos sütőbe, 40 percre.

Limara szerint a gépben is megsüthető a kalács, szerintem pedig kenyérsütővel vagy anélkül is gyorsan megdagasztható, és nagyon megéri a fáradtságot!