2010. szeptember 8., szerda

Bicikli-pihenős kiflik


Tudom, fura neve van, magyarázom is, hogy honnan ered: mi minden májusban biciklitúrára megyünk a Fertő-tóhoz és ott kaptuk egyik évben ezt a kiflit, a túra egyik pihenőjében. Azóta mindig így jut eszembe, így tartom számon a receptjét. Villámgyorsan összeállítható, mindig jól sikerül. Csodálkozom is, hogy még nem mutattam.

50 dkg finomliszt,
3,5 dl tej
0,75 dl olaj
0,5 evőkanál só
1 csapott teáskanál cukor
2,5 dkg friss élesztő (vagy egy tasak szárított)

Mindent a kenyérsütőgépbe teszek (persze kézzel vagy dagasztógéppel is összeállítható) és a másfél órás dagasztó programot elindítom (1 óra kelesztéssel). A kelesztés után 2 gombócot formálok a tésztából, amiket kerek korongokká nyújtok. A korongokat egy kevés olajjal megkenegetem, 8 egyenlő cikkre vágom és a széles oldalától indulva feltekerem a háromszögeket. Az így formázott kifliket megkenegetem egy egész tojással, megszórom mákkal, köménymaggal, szezám- vagy lenmaggal, sajttal, napraforgómaggal, vagy amit találok itthon.
Megtölthetem sajttal, kolbásszal, sonkával, de simán is nagyon finom.

A díszített kifliket még hideg sütőbe teszem, 180 fokra állítom és kb 20-25 percig sütöm. A további adagok már meleg sütőbe kerülnek, de addig is kelnek a konyhapulton. Vigyázat, azok már gyorsabban elkészülnek!

Másnaposan is hibátlan, főleg, mióta rájöttem, hogy az a legjobb, ha a pékárut nem teszem bele semmibe addig, amíg nincs felvágva. A rásütött kéreg miatt nem szárad ki, épp csak egy konyharuhával takarom le. Rácson hagyom kihűlni, így nem vizesedik be az alja.
A már felvágott kenyereket pedig egy nylon zacsiba dugom a vágott felükkel befelé, de nem zárom le a zacskó száját sem, így nem lesz szívós. Vagy van jobb praktikátok?

1 megjegyzés:

Erika írta...

Ezt a receptet én is ismerem. Én sajttal szoktam elkészíteni. És még a tetejére is szórok. Nagyon finom!!!