Cocooning (ejtsd valahogy így: kökjuning)

Már megint egy új trend, amit a jelen korszak hozott magával. A cocoon angol szó eredeti jelentése begubózás, selyemhernyó gubó, védőburok, hogy csak a könnyebben emészthetőket említsem, a rovarok biológiájába kevésbé belemélyedve.

Az 1990-es években egy Faith Popcorn nevű marketing szakember vezette be a szakmai szótárakba és a beszélt nyelvbe, mint trend jelzőt. Azokra gondolt, akik legszívesebben az otthonuk falai között töltik idejük nagy részét, nehezen mozdulnak ki otthonról, maximum egy kis ház körüli kertészkedés a szórakozásuk. A helyzet csak „súlyosbodott” (ha ezt egyáltalán gondként éljük meg) azzal, hogy kitaláltuk a home office-t, azaz a „dolgozz otthonról” munkákat. Az internet, az okos telefonok mind elősegítették a terjedését, a számítógép előtt ülve intézhetjük a heti bevásárlást, a hétvégi szórakozást a net alapú játékok jelentik, közben telnek velünk a hónapok, az évek, rájövünk, hogy már csak azért sem tudunk kimozdulni péntek este, mert nincs mit felvenni, hiszen otthon elég egy póló és melegítő naci is. Eközben szép csendben eltávolodtunk az emberektől, nincsenek barátaink, nincsenek jóízű kocsmai beszélgetések, hogy a családról már ne is beszéljünk.

Ha már szóba került a ruhatár, akkor át is ugrok a poszt eredeti céljára, a cocoon stílus ismertetésére, mert bizony címszavunk beszivárgott az öltözködés területére is. A stílust azok is kedvelik, kedvelhetik, akikre egyébként nem vonatkozik a fenti leírás, akik szeretnek kimozdulni, sőt, lehet, hogy többet vannak a haverokkal, mint otthon. De a begubózás, védőburok jelentés megmaradt:

Nagyméretű, lezser kabát, pulóver, ha a szokásos, betűvel jelzett vonalvezetést használnánk, akkor leginkább O vonalú, vagy inkább számmal: 0, hogy mégse legyen olyan „kövér”. Kényelmes, bele lehet burkolózni, elrejtheti a mutogatni nem kívánt testtájakat, de vigyázzunk, erősíthet is! Eleinte főleg pamutdzsörzé és egyéb kötött anyagok felhasználásakor vették elő ezeket a szabásmintákat, manapság viszont a city look (városi  és munkahelyi viselet) teljes jogú tagja lett: chanel jellegű szövetekből, puha kabátanyagból egyaránt készülhet. Tehát, az otthonülő ruhatárat a divat kihozta a napfényre és büszkén viselhetjük bárhova. 

(Fotók a Burda magazinokból valók)

Birsalma sajt

Ahhoz, hogy mostanában nem sok időm volt időm varrni, nagyban hozzájárult, hogy az idén rekordtermés érett a kertben, mindenféle gyümölcsből. Mondhatnám, hogy mi voltunk szerencsések, szerencsés mikroklímával, de másoktól is ezt hallom, kivéve persze a hivatásos mezőgazdákat, akik persze idén is panaszkodnak, hol a téli sok eső, hol a tavaszi fagy, hol a nyári aszály vitte el a termésüket, a lényeg, hogy sajnos „emelni kell”. Mármint az árakat. (ismeritek ezt a reklámot?)

Birsalmából például 80 kilónyi mennyiséget szedtünk le október első napjaiban; szépek, nagyok, egészségesek. Napokig álltam a konyhában, befőttet, sajtot, lekvárt készítve, aztán persze újra és újra kitakarítva a ragacsos edényeket, falicsempét, tűzhelyet, padlót, de osztogattuk az ismerősöknek, családnak, felebarátainknak, kihúzva magunkat a gyümölcsdömping okozta csávából.

Minden évben körülnézek a neten is, új, reformált receptek után kutatva, de végül rájövök, hogy mindenki a régi, dédanyáink féle receptet használja, néha frissítve mikrohullámú sütővel, pataki tálas sütéssel, stb, de a lényeg nagyjából ugyanaz marad (vagy mégsem).

Vegyük ezúttal a sajt receptjét:

Az almákat alaposan megmosom, ledörzsölve róla a szőrös bevonatot.

Egy jó nagy késsel, deszkán, nekifeszülve, négyfelé vágom, ahogy az almát szoktuk, majd egy kisebb késsel kivágom a magházát, esetleges hibás részeket. Szerencsére a birsalma sajthoz, lekvárhoz hámozni nem kell a gyümölcsöt, ezzel bizony elég sok munkát spórolunk meg. Ha kész, a megpucolt gyümölcsöt mérjük le és jegyezzük meg a súlyát.

Nagy fazékban vizet forralok, belelöttyintek egy kis citromlevet (ez elhagyható). Nagyjából negyed óra alatt puhára fő, néha villával böködve a héját ellenőrzöm.

Főzés közben kikészítem a formákat, amibe a kész sajt kerül majd. Én a 2 kg gyümölcs+1.5 kg cukorhoz 14 normál muffin és 14 apró szilikonos muffin formát használtam fel, de hagyományőrzőnek mondható az őzgerinc vagy tortaforma is. Ha mintás vagy merev falú a formánk, érdemes előre folpackkal kibélelni, hogy szépen kifordítható legyen.

Mire a héja is puha lesz, addigra a húsa már nagyon málladozós, óvatosan kell tehát leszűrni róla az összes vizet.

Visszadobom a gyümölcsöt a kiürített fazékba, és egy rúdmixerrel (vagy turmixgéppel) pépesre töröm az egészet.

Újra alágyújtok a tűzhelyen és kavargatni kezdem. Fontos, hogy az összes víz elpárologjon a gyümölcsből. Erről úgy győződhetünk meg, ha kavargatás közben látványosan szétnyílik a püré, és néhány másodpercig látszik a fazék alja. Nálam ez kb 2-3 perc után megtörtént.  Vigyázni kell, mert szinte az első perctől kezdve puffogni fog, és az csak a kisebb baj lehet, ha a konyhakő lesz tőle ragacsos!

És most a diabetikusok (és diabéteszesek) rémálma következik, a korábban megjegyzett „nettó” gyümölcshúshoz adjuk a cukrot, méghozzá kilónként 80 dkg-ot. Ez nem vicc. Pl 2 kilónyi főni feltett birsalmához 1.6 kg cukrot zuttyantunk a fazékba. Lehet csalni, kicsit kevesebbre venni, de jó, ha tudjuk, hogy a tartósság záloga a cukor. (Kipróbáltam egy reform receptet a netről, pataki tálas sütős, aligcukros változat, de 4 nap múltán (még száradás közben) fehér-zöld penészfoltok jelentek meg a csinos sajt muffinjaimon, hiába szárogattam őket rácson, szellős helyen.)

Most ránézünk az óránkra, és felkészülünk 10-15 percnyi, állandó kavargatásra. A lényeg, hogy ne leégjen, karamellizálódjon a  cukor, hanem lassan feloldódjon a birsben.

10 perc elteltével, egy kiskanálnyi mennyiséget kiteszek egy tányérba és próbálom kitalálni, hogy gyorsan „bebőrösödött-e”. Mivel nem tudtam megállapítani és az idő semmiképp nem válik a hátrányára, inkább tovább kavartam és 15 perc után zártam el a gázt.

Egy merőkanállal azonnal a kikészített formákba rendeztem a masszát.

Ha szeretjük benne a diót, mogyorót, azt előre megpiríthatjuk és a massza kiöntésekor dugdoshatjuk a formákba. Akár az edény aljára, mintába rendezve, akár véletlenszerűen beleszórva.

A muffin méretű formákból 3 nap elteltével tudtam szépen kifordítani, addig is néha körbehúztam a szélén egy keskeny pengéjű kést, hogy az alja is kapjon levegőt, száradhasson. Egy ismerősöm mesélte, hogy a nagyobb formákból 2 hét után fordította csak ki a sajtot és még mindig semmi baja nem volt a sajtnak, szóval nem kell aggódni miatta, nehéz elrontani. Ha van egy rácsunk (pl. a sütőé), akkor arra, ha nincs, akkor sütőpapíros tálcára szedjük ki a sajtot, vigyázva a még lágy tetejére, ne deformálódjon el.

Az idén nem tettem bele dióféléket, de kiborítás után, mikor még nedves a sajtok teteje, apróra vágva nyomkodtam bele a magokat. Egy hétig száradt még a konyhában, forgattam, hogy minden oldala megszáradjon, de ez akár 2-3 hétig is eltarthat. Addig szárítsuk, amíg forgatás után még találunk „izzadtan gyöngyöző” felületeket. Ha körben száraz, celofánba, sütőpapírba csomagoljuk és hűvös helyre dugjuk.

Legutóbb 2 év elteltével dobtuk a megmaradt darabkákat, és bár nem romlott meg, kőkeményre száradt.

Felhasználhatjuk gyümölcs- és püspökkenyerekbe, házi szaloncukor vagy bonbon töltelékeként, de váratlan vendégek elé is tehetjük, kínáló falatként.

Csupa szürke

Amikor nyár végén - anyukámmal karöltve - kiválogattam az új őszi-téli anyagaimat, anyu csak annyit kérdezett, hogy „csupa szürke?” Én meg azt, hogy: „igen, csupa szürke!”  

A teljes leírás itt olvasható, de a fotókat ide is felteszem, mert itt nagyítható, jobban látszanak a részletek.

Ez a kedvenc képem, ahol sikerült lefotóznom az anyag belső oldalának felületét: 

Webáruházasdi

Hetek óta halogatom, hogy írjak-e erről, vagy sem. Tudom, sok más probléma mellett piszlicsárénak tűnik, de újra és újra előjön és újra és újra felbosszant, így nem állom meg, hogy leírjam ezt a pár sort.

Évek óta rendelünk internetes webáruházakból. Mivel általában az USAból vagy Kínából olcsóbban lehet (szállítással együtt is) vásárolni, leginkább onnan szoktunk és még egyetlen egyszer sem jártunk pórul, nem csalódtunk a szolgáltatásban. Illetve mégis, egyszer tartott 2 hónapig, míg egy csomag ideért a Távol-Keletről, de az utánjárásunk során (amelyben a külföldi cég kezét- lábát törte, hogy segíthessen, pár száz forintot érő terméknél) kiderült, hogy a kért áru másfél hónapja saját városunk postáján hever, csak elfelejtettek róla minket kiértesíteni.

Mostanában viszont kipróbáltunk néhány magyar céget is, tisztelet a kivételnek (mert az is van!), most épp, három ügyben írtam egymás után panaszlevelet; Futok a pénzem után, bosszant a magyar boltok vevőkhöz való hozzáállása, bosszant, hogy miért akarnak becsapni, mikor én bizalmat szavazok nekik azzal, hogy előre utalok, miért kell bizonygatnom feléjük, hogy én nem csalok?

Hasonló esetekben a kínaiak úgy küldenének újabb terméket, hogy meg sem kérdik, mi baj van az előzővel. Lehet becsmérelni a keleti minőséget, de ügyfélkiszolgálásban a legjobbak.

De most tényleg; Van még mit tanulnunk ebben a webáruházasdiban.

Ruha függés

Az idei első hőségriadó idején, elővettem ezt a korábbi, fehér alapon zöld mintás ruhámat. És rájöttem, hogy ez nagyon jó nekem. Kényelmes, szellős, nem tapad, a szél lengeti, hűsítő érzés. 

(A teljes cikk itt olvasható.)

 

Nyár van, nyár!

Kánikula, hőségriadó, vízosztás az utcán, vízparti pihenés és kényelmes ruhák. Mint például ez is.  

A ruha készítésének leírását itt olvashatod.

Sárgabarackos gombóc

Amikor - finoman szólva - a fülünkből folyik már a sok friss sárgabarack, mert esszük, ahogy elkezd potyogni a fáról, nagy részét befőztük lekvárnak, a férj pálinkájába is jutott egy tetemes mennyiség, akkor újabb barack-felhasználási ötleteket vadászunk. Számtalan finom, barackos sütemény receptje kering a világhálón, süssük végig azokat, de a gombóc egy jó nyári ebédnek is beválik. Nem egyedi, nem ritka recept, ám annál finomabb és nagyon is szezonális.

5 szem, nem túl nagy burgonyát főztem meg bő vízben, még melegen meghámoztam, krumplinyomóval összetörtem és hagytam kihűlni (ez fontos!).
1 tojást ütöttem bele, elkevertem és szép lassan annyi lisztet kevertem hozzá, amennyit felvesz a massza, hogy gyúrható/nyújtható tésztát kapjunk. Tudom, hogy kezdő szakácsok utálják ezt a "mennyiségtelenséget", ezért lemértem, nekem bő 10 deka volt szükséges. Nehéz pontosabbat mondani, hiszen nincs két egyforma krumpli és tojás. Bőven lisztezett deszkán kinyújtottam, nem túl vékonyra, nagyobb négyzetekre vágtam (elég nagyok a barackjaink), a magjánál kettéválasztott barackok közepébe, a mag helyére, barna cukrot adagolva összezártam és a tésztát a két markommal köré "masszíroztam". A kezemet bőven liszteztem eközben. Lobogó vízbe tettem őket (több részletben) és a zsiradékban közben megpirult zsemlemorzsára szedtem, miután megvártam, hogy a gombócok a víz felszínére feljöjjenek és még 1-2 perc, hogy biztosan átfőjenek. (így mondtad, Anya?)

Ebből a mennyiségből (5 nem túl nagy krumpli, 1 tojás és kb 10 deka liszt) 10 db, jó nagy gombóc lett.

Enyhe lelkiismeret furdalásom azért akad, miközben beleharapok a szaftos gyümölcsös, krumplis tésztába, és arra gondolok, hogy igen, biztos működne graham liszttel, vagy teljes kiőrlésűvel, sőt a gyümölcs plusz cukor nélkül is édes, de édesítőszerrel a közepében sem hizlalna. Legalább a panírmorzsa teljes kiőrlésű. Majd nem eszem sokat.

Szürkében sem szürkén

Ugye milyen szép ez a hímzett len? 

Üzletiesebb, ha fekete kiegészítőkkel, magas sarkúval, nyaklánccal, vékony lakk övvel viseljük és hétvégésebb, puhább, ha fagylalt színekkel kombináljuk. Az a jó a szürkében, hogy szinte bármilyen színnel vegyíthető és mindegyikkel ütős párosítást kapunk. Gondoljunk csak a rózsaszín, türkiz, menta esetleg lila partnerre! Pirossal is szexi, de mégsem „bikavadító”.

Nagyon gyorsan készíthető darab, szerintem nem végeznék a bolti ruhavadászattal, és már fel is vehetem.  Kényelmes, szellős, sportosan elegáns anyagból. Nem vetett vissza a tempóban a kézi felhajtás, még úgy sem, hogy a felhajtás szélére, belülre, egy kis színes szalagot is varrtam.

Csipkeszoknya

Egy rövid részt idézek csak a Burda weboldalán megjelent teljes cikkből: 

"Olvasok néha panaszt a neten kapható szabásminták árára, vagy ilyen-olyan indok miatt, nem tetszenek az újságokban lévő modellek; hadd mondjam el ezzel a ruhadarabbal a véleményem: sosem pontosan azt a modellt nézem ki, ami az újságban van. Sosem kerestem ugyanolyan színt és anyagot, ahogy lefotózva láttam. Akkor mondhatnám, hogy „jó, de ez a szín nekem nem áll jól, ezért vacak az egész.” Csak szabásvonalat keresek. Hol egy sima szoknyáét, hol egy trendi fazont egy télikabáthoz. Merjük az alap darabot tovább álmodni! A színes fotó inspiráció, hangulatot, trendet közvetít, kedvet csinál."

Egyúttal érdemes megnézni egy korábbi szoknyámat is, látható, hogy ugyanabból a szabásmintából sok-sok ruhadarab készülhet, mind más stílusban.

.

Szoknya alja felhajtás - Na, ne már!

Igyekszem kerülni, hogy kritikával illessek más ruhakészítőket, hiszen ízlések és pofonok különbözőek, egyikünknek ez tetszik, másnak az az esete. 

Most sem szeretnék senkit megbántani, lehúzni, de tegnap láttam a tévében egy magyar tervezőt, akinek a ruhái most Amerikába is eljuthatnak, méltóképpen prezentálva országunkat és annak tehetségeit. A ruhák szépek, ízlésesek, és a most óriási divatnak örvendő (talán túlságosan is) magyar népművészeti motívumokkal dekoráltak.  A riport közben két modell sétált fel és alá, sőt a szimpatikus tervezőnő is saját modelljében jelent meg.

Egyetlen hibán akadt meg a szemem; az alja felhajtásokon. És ez már nem ízlés kérdése. Bárki, aki valaha tanult varrni vagy tervezni, és a ruhái a tévében, ne adj isten’ egy távoli országban kerülnek bemutatásra, annak nem lehet varrógéppel hurkásra, ráncosra felvarrt szoknya alja! Ne már! Ez szerintem a "gagyi-butik" kategória. (és nem én vágtam ki piszkálódó szemmel a fenti fotót, hanem a kamera közelített ennyire rá)

Ja, és közben azt hallhattuk, hogy az amerikai pályázatnak nagyon szigorú szakmai- és minőségi követelményei voltak. Hát, ha így átment… nem tudom. Mondhatnánk, hogy Amerika messze van, biztos nem értenek hozzá, de ismerek amatőr varrós bloggereket az amerikai kontinensről, és olyan aprólékos munkával varrnak maguknak ruhákat, hogy csak tanulhatunk tőlük. 

Akadnak kivételek, pl. a konfekciógyártás, a lenge, bő szoknyák, stb… de a tervezői bemutató darabo(ka)t kézzel kell felöltögetni, és ebben szerintem nincs pardon.  Segítségül hívhatunk olyan varrógépeket, amelyek képesek a kézi rejtett öltést imitálni és azt felgyorsítani (és ez nem extra követelmény manapság a varrógép piacon), ha nincs kedvünk kézzel öltögetni.

 Ma épp egy új ruhám alját varrtam fel kézzel és néztem az órámat közben: a bejelölés, feltűzés, fércelés és végigöltögetés kb 20-30 percet vett igénybe.

Fogjunk össze, kedves bloggertársak és kollégák! Ne hagyjuk, hogy ennyire felhíguljon a szakma!