Variációk egy témára 2. - avagy esetem a fehér gallérossal

Bár nem ezt a blúzt szántam a 2. számú variánsnak, de augusztus utolsó, meleg napjaira elkészült ez is, és még mindig inkább rövid ujjú blúzt mutatnék, mint hosszút, amilyen a következő ing lesz. Arra ráérünk még ősszel… Abban viszont biztosan egyetértünk, hogy ez a blúz is kiérdemli az anyagmixelős sorozatba való bekerülését. Ha kíváncsi vagy a folytatásra, itt tudod megnézni.

Variációk egy témára 1.

Mit kezdenétek, ha lenne otthon egy csíkos és egy kockás pamutpuplin anyagotok, egy-egy ingre való mennyiségben? 
A legkézenfekvőbb, ha készítünk egy csíkos és egy kockás blúzt, ugye?

Amikor a barátnőmmel összedugtuk a fejünket, valami mást találtunk ki. Hogy mit?
Itt megnézheted.

Graham kenyér és más

A nővérem - aki hűséges olvasóm - nehezményezte egyik nap, hogy mostanában többet foglalkozom a Fűszeres Színek Facebook oldalával, mint ezzel a bloggal. Be kell lássam, igaza van, és ezúton kérek mindenkitől elnézést, aki ezt észrevette és hiányolt volna.

Aki még nem csatlakozott a fent említett oldalamhoz (azt várom szeretettel!), de általában a Facebook rendszeréhez sem, annak írom, hogy oda felteszek olyan fotókat is, amihez nem sok hozzáfűzni valóm van, egyszerűen csak öröm a lelkemnek-szememnek. Például egy tál, frissen szedett zöldség a kertből, egy frissen kipróbált süti vagy esetleg a mostanában hozzánk szegődött Mici cica (mi sokszor Mici kutyának hívjuk, annyira hűséges követőnk).

Ennek a postnak a kenyér a főszereplője, legyen tehát ez az első, amire kitérek:

Kenyeret sütni eleinte izgatottság, később rutin, néha rossz tapasztalat, de idővel úgy rákap az ember a házi kenyér ízére, hogy lehet az bármilyen díjat nyert bolti vekni, mi már csak fanyalogva esszük.

Hogy miért nem hozom akkor gyakrabban a fotókat és a recepteket? Már többször leírtam, hogy nem szeretnék gasztroblogger szerepében tetszelegni, hiszen nem vagyok újító ezen a téren, nem találok fel új recepteket, nem komponálok új ízeket, hanem igyekszem megtalálni azokat a leírásokat, amelyek segítségével, csalódás nélkül, pont az elképzeléseink szerinti eredmények születnek.

Gondolom, azt sem kell a gyakorlott blog olvasóknak elárulnom, hogy kenyérsütésben Limara az etalon, az ő tanácsai szerint sütött pékáruban nem lehet csalódni. Leggyakrabban a „jól bevált fehérkenyér” receptje alapján sütök, bár a liszt arányokat legtöbbször megbontom. Ő 20 deka tönköly + 30 deka fehér lisztet használ hozzá, míg én gyakran keverek bele graham-, rozs- vagy más teljes kiőrlésű liszteket is. Ezúttal a tönkölybúza nagy részét grahamra cseréltem.

Azt is tapasztalom, hogy a kenyérsütésre a legjobb egy szeles napot választani, mert a huzatban hűlő kenyér úgy repedezik fel, hogy öröm nézni és hallgatni. Sőt, utána kézbe véve a veknit, csak úgy ropog a kézben a héja és finom puha a belseje. Néha kinézek a lépcsőházba is, hogy a környék kutyái nem szimatolnak-e az ajtónk körül, olyan illat van körülöttünk.

A többi fotó csak igazolás, hogy hol töltöm mostanában a szabadidőmet. 

Kendőből top

Az ötlet, hogy egy régi, már nem használt kendőt máshogy viseljünk, mint ahogy korábban megszoktuk, nem az én fejemből pattant ki. Biztos mindannyian látjátok, hogy az idei nyáron, az összes magazin és üzlet tele van kendőmintával és stilizált kendőruhákkal.

Barátnőm húzott elő a szekrény mélyéről egy jó nagy, 1X1 méteres kendőt és adta oda, hogy találjunk ki belőle valamit. Körülnéztem a neten, a júliusi Burda kendő-ötletein is elméláztunk, de egyik sem volt jó valami miatt. Végül, addig hajtogattam a sálat, hogy a legegyszerűbb ötlet tetszett a legjobban.

Ha kíváncsi vagy, hogy sikerült, kattints ide!

Pavlova torta, szederrel

Kóstoltátok már?

Nagyon trendi és újszerű, mind a külcsín, mind a belbecs szempontjából. Azért nem egy újkeletű hóbortra kell gondolni, évek óta kering a világhálón, és nem nagyon találni olyan gasztrobloggert, aki ne próbálta volna még ki és osztotta volna meg a tapasztalatait a nagyközönséggel.

Ugyebár engem a legkevésbé sem lehet gasztrobloggernek hívni, de azért észre kell venni, hogy itt oldalt, a tartalomjegyzékes listában a „sütemény” kiemelt szerepet kap, mivelhogy édesszájú vagyok, és ezt a tulajdonságomat kénytelen a családi- és baráti kör is osztani velem. Elsősorban a sütik elkészítését imádom, a lakást betöltő illatáért és az első falatokért, de utána örömmel látom, ha más is osztozik velem az örömömben, ne csak az én súlyomat gyarapítsa az eredmény.

Na, ha eddig nem tűnt volna fel, hogy szeretem az édességet, akkor ezt most kitárgyaltuk, és léphetünk is tovább:

Szóval sokszor olvastam már erről a tortáról, de azon kívül, hogy a fotókon látok egy jó nagy kupac … gyümölcsöt, és a receptből gyanítom, hogy egy óriási, repedezett habcsók az alapja, olyan nagyon nem is érdekelt. Aztán nemrégiben (jó, talán hónapokkal ezelőtt) olvastam Szemirámisz oldalán a pavlováról és nála sem elsősorban a recept, hanem a hozzá írt bejegyzés vonta magára a figyelmem, hiszen pont azokról a visszatartó okokról ír, amikre én is gondoltam korábban. Ugye, hogy így olvasva már egész más a helyzet és máris van kedvünk kipróbálni?

Szemi receptjén semmit nem változtattam, így nem is készülök azt újra begépelni (annál jobban érdekel most az Olimpia), de egy újabb kattintást a honlapjára - remélem - mindenkinek megér a recept elsajátítása. A megadott mennyiséget (a leírás szerint is csak egy kóstolós zóna adag volt) rögtön dupláztam, és bár így is csak 4 tojás fehérjére volt szükség, sülés közben a nagy sütőlemez teljes szélességében kiterült a habcsókom. A tetejére felvert tejszínhab és egy nagy adag frissen szedett szeder került.

Vendégségbe vittük, és a torta méretéhez képest nagyon sok érdeklődő jutott rá, így végül nekem egy falat sem jutott. Állítólag nagyon finom volt és többen kérték a receptet is. Hát tessék!

Esővédő ponyva

Gondolkodom egy ideje, hogy megmutassam-e, mi került ki mostanában a varrógépem alól.

Nem tipikus szalonmunka, nem szükséges hozzá semmilyen előképzettség, csak egy készen kapható, vízhatlan, zsinórfűző karikákkal (ringli) körbevett ponyva, egy háztartási varrógép, ja és az ötlet.

(fotó: innen)

Évek óta porosodik a pincében ez - az eredetileg autófedésre készült - 4X5 méteres, műanyag ponyva. 

Régóta adott volt egy masszív fenyő bútor a teraszunkon, amit annyira szerettünk volna kímélni, hogy rendszeresen behordtuk a házba. Ez elég macerás, ugye? Tudtuk, hogy a ponyva és a bútor egy pár, de amikor csak úgy simán ráterítettük és összefűztük egy madzaggal, a szél és az eső pillanatok alatt lerángatta és ott tartottunk, ahol előtte, az eső áztatta a bútort.

A padok és az asztal egyben letakarva egy nagyjából 2X2 méteres négyzetet alkot, közel 1 méteres magassággal. Kivágtam tehát a ponyvából egy 4X4 méteres négyzetet (azaz levágtam egy 1 méteres csíkot a ponyva hosszabb végéből), így a három eredeti, ringlikkel felszerelt szélét is megnyertük. 

Felterítve a bútorra, bejelöltem a sarkoknál kieső négyzeteket, azt kivágtam, és varrógéppel összevarrtam. Szerencsére nem volt kínlódás, a műanyag fólia úgy szaladt a varrógép alatt, ahogy kell. Nagyjából 30 perc elteltével letakartuk a teraszpadokat. 

Fellelkesülve a sikeren, a maradékot sem szerettem volna kidobni, ugyanezzel a technikával (azaz a sarkok levágásával és összevarrásával) befedtem a nemrég készült párnatartó ládát is, hogy hosszabb távollét esetén azt is megóvjuk az időjárástól.

Acélkék lenzakó

Bármilyen hihetetlen is, az elmúlt hetek kánikula riadója után, úgy tűnik, valóban létezik olyan, hogy „hűvös, nyári esték”. Ilyenkor pedig jól jön egy könnyű blézer.

Ez a lenszövet színében annyira illett a korábban bemutatott selyemruhához, hogy – bár nem vagyok oda a lenért – megvettük a nővéremnek. A folytatást itt tudod elolvasni.

Strandruha

Ezt a ruhát már ismerheti, aki régóta követi a Fűszeres Színek blogot. Tavaly varrtam magamnak, hasonlóan forró, nyári napokon, mint most. A Burda weboldalán is megjelent. 
A nagyítható fotókat itt lehet megnézni.

Párnatartó láda

Rájöttünk, hogy a gazdaságos helykihasználás és a rend fenntartása érdekében szükségünk van egy párnatartó ládára. Nagyjából egy éve figyeljük az üzletek kínálatát, de a fából készültek nagyon drágák, azon kívül pedig csak fröccsöntött műanyagot vagy műanyag rattan utánzatút lehet kapni, ami a mi bútorainkhoz nem illene. Az egyik barkácsáruház kínálatában találtam tavasszal egy minden szempontból elfogadhatót, de kiszállításkor kiderült, hogy nem olyan, mint a fotón, eláznának benne a párnák, mert a fa lécek ritkán vannak felszerelve (nem is értem), szóval visszaküldtük.

Arra jutottunk, hogy elkészítjük mi magunk. Ez a "mi" talán kicsit nagyképűen hangzik, mert én leginkább a kisinas szerepét töltöttem be ("hozd ide, tedd oda"), de azt nagy lelkesedéssel. Bár a végén a festés csak az én feladatom volt. :-)

Nagyon büszke vagyok rá, hogy még zsanérokat, fedőtartó láncot és füleket is kapott. Azóta már tudjuk, hogy esőben is beválik és akár három felnőtt is ücsöröghet a tetején.

Sissi kabát

Amikor elkezdtünk beszélgetni a kabátról, akkor egy tipikus dirndl kabátról fantáziáltunk és kerestünk hozzá fotókat a neten, hogy minél autentikusabb lehessen. Ahogy néztük a képeket, szép lassan körvonalazódott, hogy ilyen, a bajor kabátokra jellemző gallért szeretnénk, hogy az ujja legyen minél magasabban puffos, és hátul egy kicsit legyen hosszabb, lehetőleg több részből szabva, alaposan lekarcsúsítva.  A próbák során, ahogy alakult kezeink között a felöltő, úgy lett egyre nőiesebb, egyre Sissi-sebb, sőt, igazából olyan, mint Sissi lovagló kabátja ezen a régi rajzon.

A teljes cikk itt olvasható, de a fotókat ide is csatolom, hogy nagyítani lehessen.