2015. május 11., hétfő

van Gogh nyomában



Vincent van Gogh (holland, tehát hollandul ejtve valahogy így: Vinszent fan Hoh) 1853. március 30-án, dél Hollandiában született, Zundertben. Többször végigolvasva az életrajzát, az a fajta, a helyét nehezen találó ifjú lehetett, akinek a munka nem jött be (bár 16 évesen elkezdte), de festőművészként meg nehezen viselte, hogy a testvére tartja el.
Élt Hágában, Antwerpenben, Párizsban, Provence-ban, festőiskolákba járt, tanult (egy időben még teológiát is), festett, néha egy picit dolgozott is.
30 éves korában visszaköltözött Hollandiába, Nuenenbe, ahol közben a szülei is megtelepedtek. Két évet töltött itt, közben összejött a szomszéd fogadósné lányával, de ennek csúnya vége lett, a kislány öngyilkosságot követett el. Vincentet szégyenükben kitagadta a családja (szülei és testvérei), szóval újra kereket oldott és meg sem állt Párizsig, ahol legidősebb testvéröccse, Theo megértéssel fogadta. Egész életében csak ő jelentette Vincent számára a családot, az apja pl. úgy halt meg, hogy szóba sem álltak már egymással. Theo tartotta el akkor is, mikor már saját családot alapított, ő mutatta be neki (egy galériában dolgozva) Monet-t, az impresszionista festészetet, amit egy darabig van Gogh gyakorolt is, de aztán úgy döntött, inkább saját stílusát építi. Barátja lett Toulouse-Lautrec és Gauguin. Ez utóbbival egy pár hónapig együtt is éltek a francia Arles-ben, de annak is egy hangos veszekedés lett a vége, Vincent addig hadonászott egy borotvával, míg barátja elmenekült, Vincent meg levágta a saját fülcimpáját (állítólag direkt).
Ekkortájt 36 éves volt, és az elkövetkező nagyjából fél évet szanatóriumok és a szabadlét váltogatásával élte. Valahányszor azt hitték orvosai, hogy jobban van, mindig jött egy újabb idegroham.
Élete utolsó napján - állítólag -, egy szemésznél járt, aki megállapította, hogy az akkor még gyógyíthatatlan zöldhályogja van, hamarosan el fogja veszíteni a látását. Hogy tényleg emiatt (vagy ez csak feltételezés), de még aznap szíven lőtte magát. Két nappal később, Theo karjaiban, 1890. július 29-én halt meg, 37 éves volt.

van Gogh levágott füllel
Nagyon aktív művész volt, némely időszakában napi több képet is festett, így az öröksége 850 festmény és kb ugyanennyi grafika. Ennek nagy részét idő közben elajándékozta (pl tartozás fejében), vagy az akkori galériája kidobálta. 30 évvel később a németek jöttek rá, hogy nagyon tehetséges volt, kiállításokat rendeztek Hamburgtól Berlinig.
Nuenenben 1932-ben emeltek neki emléket, ahol az átadáson Elisabeth húga is részt vett, annak ellenére, hogy életében nem állt szóba bátyjával.


Az Eindhoven melletti Nuenen város, nem hagyja veszni a történelmi lehetőséget, turistaforgalmat kreál belőle. Létrehozták a Van Gogh Village kiránduló útvonalat, bemutatva azokat a helyszíneket, amiket Vincent lefestett az itt töltött évei alatt.

A kirándulás első pontja a festő életét bemutató múzeum.
A ház a képen nagyon hasonlít ahhoz, amit Vincent lefestett, és az eredeti is nagyjából itt állt.
A helyi kápolna sekrestyése lakta.
"Kápolna Nuenenben" 1884-ben és most.
Vincent édasapja volt a prédikátor, édesanyja pedig eltörte a lábát és nem tudott misére járni. Neki készült a kép.
St Clemens templom 1883-ban van Gogh rajzán és most.
Az egyik leghíresebb kép: "Krumplievők"
Pontosan itt állt az a ház, ahol a De Groot parasztcsalád lakott (fenti kép).
Vincent napokig járt hozzájuk beszélgetni és megörökíteni őket, pl vacsora közben.

Itt állt egykor Pieter Dekkers takácsmester háza.
A szövőszék és a szövés lenyűgözte Vincentet, nagyon sok képen örökíti meg.
A város környéki táj is inspirálta a festőt. Számos grafikán és festményen köszön vissza.



"Nyárfás út Broekdijkben", akkor még egyenesen, most egy kanyarral, 
de az épület és a kis csatorna hídja most is ott van, ahol a festményen.
Ez a Roosdonck szélmalom, ami sok grafikán és festményen jelenik meg.
Nem feltétlenül mint portré, sokszor csak a dolgozó, arató parasztok hátterében.



ma lisztet is őrölnek benne,
bár hagyományosan a víz szivattyúzása a holland malmok feladata
Len és damaszt műhely működött itt egykoron. Vincent balsorsú szerelmének bátyja működtette.
A szülői ház Nuenenben akkor és most.

a "Margó-affér" helyszíne: a szülőkével szomszédos ház, ahol a szerelme öngyilkos lett
van Gogh a parkban
Egy újabb Clemens templom, ami szerepel Vincent egyik grafikáján is.
A másik érdekessége, hogy balra állt tőle az a ház, amiben egy kis stúdiót bérelt a festő, ott születtek a leghíresebb helyi képei.
 Opwetten vízimalom van Gogh képén és most.

 Coll vízimalom

És a végén egy érdekességet is mutatok. Biztos ismerős ez a van Gogh festmény: 


Idén emlékezünk Vincent van Gogh halálának 125. évfordulójára. Nuenen városa azzal az ötlettel állt elő, hogy egy új bicikliutat építenek az évfordulóra, de nem akárhogyan, megihletve a fenti képpel.

A nappal készült fotókon még nem látszik semmi különös (ha nem keressük).
Szürkületkor már lehet gyanakodni.

és ilyen, amikor besötétedik
A járda hagyományos betonjába fluoreszkáló, tehát a világossággal feltöltődő kavicsokat "gereblyéztek", amik este sejtelmesen, zöldesen világítanak. Az oldalkorlátba épített lila fényű izzókkal teszik még látványosabbá.
Közel 1 km bicikliút Eindhoven és Nuenen között, zseniális ötlettel, a Csillagos éjszaka által megihletve. Fantasztikus, ugye?

A bemutatott van Gogh helyszínek két turista útvonalat töltenek meg, egy 5 kilométeres sétautat és egy 36 km-es kerékpár útvonalat (bicikli bérelhető).

2015. február 18., szerda

A kölni karnevál

Németország nincs messze, mégis előbb jut eszünkbe a riói és velencei karnevál, mint a kölni.  Pedig ez a világ egyik legnagyobb hagyományőrző ünneplése, 1823 óta minden évben. 
A helyiek úgy tartják, hogy Kölnben 5 évszak van: tavasz, nyár, ősz, tél és a karnevál és ezt komolyan is gondolják.

A farsang itt is a Húsvétot megelőző böjti időszak kezdetével végződik, de hogy mikor kezdődik? Na, ez biztosan felülmúlja az előzőekben említett karneválokat.

A 11. misztikus szám Kölnben: A karnevál minden év 11. havának 11. napján, 11 óra 11 percében kezdődik, és ezt véresen komolyan veszik, legyen ez a nap a hét bármely napján, ezen a napon megáll az élet, sokan szabadságot kapnak és az utcán várják a hivatalos kezdést. Tízezrek énekelnek és táncolnak a belvárosban, minden valamirevaló zenekar az utcára vonul szórakoztatni a mulatni vágyókat.
Mulatni vágyó pedig van bőven, tízezrek öltöznek jelmezbe és töltik november 11-ét az utcán.


Fontos feladata a nyitónapnak, hogy megválasztásra kerüljön a karneváli triumvirátus; a Herceg, a Gazda és a Szűzlány (valóságban ő is férfi), akik jelképükké válnak a hónapokon át tartó rendezvénysorozatnak és karitatív feladatoknak. 
A novemberi megnyitót követően pár hétre - az adventi időszakra -, elcsendesedik a téma, hogy aztán január 6-án, Vízkereszt napján, újult erővel előkerülhessen megint. 
A három főszereplőnek minden napra jut feladat, hol itt, hol ott bukkannak fel az utcán. Minden hétvégére jut farsangi buli valahol a városban, és az emberek nem restek jelmezbe öltözni, és az utcán abban megjelenni.






A beöltözés elsősorban nem - a nálunk gyerekeknél megszokott – kutya, macska jelmezeket jelenti, hanem a város fő színeiben, a piros-fehérben pompázó karneváli, és katonai ünneplőket. 
Ilyen hagyományőrző társaságokat is gyakran látni ebben az időszakban. Rezesbandájukkal együtt járják a leghíresebb sörfőzdéket.

A Húshagyó keddet megelőző néhány nap az ünneplés zárása, de egyben a legnagyobb vigasságok kezdete is.
Az „Asszonyböjt éjszakája” csütörtökön, ezt követi a „Karnevál péntek”, „Karnevál szombat és vasárnap” és a csúcspont a „Rózsák hétfője”. 
Weiberfastnacht, azaz az asszonyok böjtölésének kezdetén már reggel 9 órától zenekarok ébresztik a várost. Ismét felbukkan a mágikus tizenegyes szám: 11 óra 11 perckor hivatalosan megnyitják a napokon át tartó belvárosi bulit, és abba sem hagyják a programokat kedd éjfélig. 
Ez a nap arról szól – a legenda szerint – hogy a nők levágják a férfiak nyakkendőjét, megkurtítják azt, ezzel jelképesen kasztrálják őket, tehát, ilyen területen is böjt várható. 
Az üzletek, irodák legkésőbb dél körül bezárnak, hogy az egész város élvezhesse a műsort.

Péntek-szombat-vasárnap: az összes szórakozóhely és rendezvény csarnok megtelik szórakozni vágyókkal, tele vannak az utcák is ünneplő, jelmezes fiatalokkal és öregekkel. Ők a Jeck-ek (ejtsd: jekk), kölni nyelvterületen a bolondozó, karneválozó emberek neve ez.
A belvárosi nagyobb tereken zenekarok fokozzák a hangulatot az ideiglenesen felállított színpadokon. Egyes kerületek ilyenkor tartják meg a helyi ünnepüket, ilyenkor vannak a gyerekfarsangok is.


A fő nap a Rosenmontag, ilyenkor a legtöbb munkahelyen szünetet adnak, hogy mindenki megnézhesse a karneváli felvonulást. (A kölni iskolások egész héten otthon maradhatnak.)

A „menet” (Karnevalzug) délelőtt indul, 8 kilométeren át halad több, mint 5 órán keresztül.
Közel 300 traktor, kocsi van feldíszítve és válnak a felvonulás részévé. 12.000 felvonuló, 500 ló és 3000 segítő személyzet integet a kocsikról és szórják az édességet. Több, mint 80 zenekar fokozza a hangulatot.

Várva várt része a felvonulásnak, hogy az elvonuló menettől a nézősereg adományokat könyörög: „Kamelle, kamelle”. Cserébe – a kocsikon ülők – cukorkákat, csokoládét dobálnak a tömegbe. 2015-ben 300 tonna édességgel készült a város.


Húshagyó kedden kerülnek sorra - hagyományosan -, a kerületi felvonulások, a kerületre jellemző egyenruhák és színek hangsúlyozásával. 



A késő esti órákban (sok-sok teltházas kocsma bejáratánál) elégetik Nubbel-t, egy erre a célra varrt szalmabábut, mert ő a felelős a bennünk lévő minden rosszért; például a karnevál ideje alatt bőségesen fogyasztott alkoholt is az ő számlájára írják.
A figura elégetésével megtisztulnak minden bűntől, hogy másnap (Hamvazószerdán) elcsöndesedhessen a város - ilyenkor hagyományosan halat esznek -, és a böjti időszakkal az élet néhány hónapra visszatérhessen a „normális” kerékvágásba.